Amikor azt halljuk, hogy valaki súlyproblémákkal küzd, általában egy olyan valakit képzelünk el, aki a felesleges kilóktól szenved. Kevesen gondolunk valójában a karcsú lányokra. Vannak azonban olyanok, akik arról álmodoznak, hogy egy kicsit több súlyt szedjenek fel, de ez számukra nem könnyű feladat. Cikkünk szereplőinek azonban sikerült változtatniuk a testalkatukon, ezzel is bizonyítva, hogy a […]
Csodálatos
10 tény az esküvői hagyományokról, amit valószínűleg nem tudtál
Számos világszerte elterjedt esküvői hagyomány különböző ősi hiedelmekből és babonákból ered. Mások mögött meglepően mély történelmi gyökerek és jelentés húzódik. Ennek ellenére mind ugyanolyan népszerűek ma is, mint ezer és ezer évvel ezelőtt. A mai napig tiszteletben tartjuk ezeket, még akkor is, ha sokuk mögött rejlő jelentésükről még csak nem is tudunk… Megtaláltuk a 10 […]
11 dolog, amiről nem gondoltuk, hogy létezik, és most nem tudjuk elfelejteni
A kreativitás olyan dolog, aminek nincsenek korlátai, és ez az emberiség történelmének minden szakaszában meglátszik – akár több száz évvel ezelőtt, nagyon kevés erőforrással, akár a modern időkben, hihetetlen mennyiségű információval és új technológiával a kezünk ügyében. De ma is létezik sok olyan dolog, amelyeknek szeretnénk tudni a mögöttük meghúzódó érvelést. És mégis, találunk sok […]
15 albérlet és lakás, ami meglepetéseket tartogatott az új lakók számára
Nem titok, hogy az új otthonba költözés mindig rengeteg izgalommal és problémával jár. A tökéletes otthon megtalálása rengeteg papírmunkát, szabadidőt, és természetesen pénzt igényel – hogy a sok-sok erőfeszítésről már ne is beszéljünk. És hát persze megvan az az árny oldala az egésznek, hogy olykor még a beköltözés után is váratlan, néha egyenesen kellemetlen meglepetésekre […]
16 személy, akit a természet egy különleges ajándékkal lepett meg
A természet nem csak egy pillangó szárnyának bonyolult mintájáról vagy egy lélegzetelállító tájról szól. A természet a csodák igazi műhelye. Ennek köszönhetően különféle furcsa állatok, madarak és növények jelennek meg ezen a bolygón. Sőt, néhány ilyen lény egyedi képességekkel rendelkezik. Például tudtad, hogy a fák veszély jelet közvetíthetnek egymásnak, míg bizonyos típusú bambuszok napi 90 […]
20 ember, aki szinte bármit meg tud javítani
Mikor valami tönkremegy, eltörik vagy elromlik akkor mindig választás elé kerülünk: kidobjuk és lecseréljük; vagy megpróbáljuk mi magunk helyrehozni azt! A most következő hőseink az utóbbira rakják voksukat, bemutatva, hogy az idő és energia ráfordításával szinte bármit meg lehet javítani! Végre rászántam az időt, hogy kijavítsam a macskám karmainak nyomát.. Kicsit kipofoztam ezt a […]
Az emberek találtak 15 különös tárgyat, amiről kiderült, hogy valójában egyszerűen megmagyarázható
Normális, hogy különböző érzelmek kerítenek hatalmukba, amikor egy soha nem látott tárgyra bukkanunk. Míg eleinte kellemetlen vagy akár a félelem érzése is lehet bennünk, rövid idő után a kíváncsiság és az izgalom szikrája következik. Ilyenkor az eszünkbe jut, hogy bolygónk a csodák végtelen doboza, amely arra vár, hogy felfedezzük. És hogy az életünk azért olyan […]
14 ember olyan dolgot örökített meg, ami túl vicces a szavakhoz
A vicces fotók vagy videók nézegetése nem időpazarló tevékenység, hiszen segíthet a stressz leküzdésében. Az orvosok szerint a nevetés nemcsak a stresszt oldja, hanem hosszú távon az immunrendszert is erősíti. Mi mindig arra törekszünk, hogy a közönségünk jobban érezze magát, ezért összegyűjtöttünk néhány olyan fotót, amelyeken jókat nevethetsz. Megint új egeret vettem. Szerintem ráférne […]
18 ember, akinek a szíve annyira tele van szeretettel, hogy nagylelkűen megosztja azt
Mindannyiunkban megvan a lehetőség, hogy önmagunk legjobb változatává váljunk. De ehhez kemény munkára van szükség, és a mindennapi élet az utunkba áll. Végül elfeledkezünk az olyan apró dolgokról, amelyek igazán számítanak, mint a családunk, a barátaink és a közösségünk. Mivel nincs jobb alkalom, mint a jelen, hogy megváltoztassuk életünk irányát, íme egy emlékeztető, hogy az […]
16 alkalom, mikor az emberek élete a semmiből vált izgalmassá
A meglepetések olyan kis dózisú sokkhatások, amelyek miatt teljes figyelmünket egy adott dologra vagy eseményre összpontosítjuk. Felerősítik kíváncsiságunkat, és arra késztetnek, hogy többet akarjunk tudni arról, amit látunk. A legelképesztőbb dolog az, hogy az érzelmeink 400%-kal fokozódnak, amikor meglepetés ér minket, így nem csoda, hogy az emberek szeretik ezt az érzést. Nem tudunk betelni ezekkel […]