Egy férfi, aki családja elvesztése miatti gyásszal küzd, örökbe fogad egy Down-szindrómás lányt, és szerető otthont ad neki. Kilenc évvel később egy idegen felhívja, és megtudja, hogy a lány, akit örökbe fogadott, milliomos.
Gyönyörű, napsütéses nap volt, és a madarak vidáman csicseregte. De a 33 éves Brian számára ez volt élete legsötétebb napja.
Brian szerető felesége, Lyra és egyetlen lánya, Amy aznap reggel autóbalesetben hunyt el. Megborzongott, mikor a rendőrségre sietett az azonosításért, és meglátta sápadt arcukat a vékony fehér takaró alatt rejtve. Hogy lehetett Isten ilyen kegyetlen? Hogy vehette el tőle a családját?
Mikor eltemették őket, Brian úgy érezte, mintha valaki kiszívta volna a vérét a testéből. Nem tudta levenni a szemét a friss földhalmokról, amely alatt a felesége és a lánya feküdt, és egy ponton azt kívánta, bárcsak ő feküdne ott helyettük.
Lyra és Amy elvesztése után Brian úgy érezte, hogy az élete értelmét vesztette. “Brian, nem ragadhatsz le így. Fiatal vagy, és még előtted áll az egész élet. Az élőknek tovább kell élniük” – mondta neki egy nap az anyja.
Öt év telt el azóta, hogy Brian elvesztette a családját, de számára még mindig úgy tűnt, mintha csak tegnap lett volna. Hogyan tudott volna továbblépni? Hogyan tudta elfelejteni, hogy azok, akiket a legjobban szeretett, már nincsenek vele? Nem volt könnyű neki.
Egy nap Brain hazatért a munkából, és folytatta unalmas rutinját. Az íróasztalánál ült, ellenőrizte a jelentéseket és elvégezte az irodai munkáját, ahogy mindig is tette. A munkája lefoglalta, és elterelte a figyelmét szomorú gondolatairól.
Átkapcsolta a böngésző fülét a Facebookra, és megjelent egy poszt egy Down-szindrómás kislányról. Brian lemaradt volna róla, ha nincs a posztban szereplő üzenet: “…15 család utasította el, és szerető otthonra vágyik. Andrea egy kedves, különleges igényű kislány, aki családra vágyik”.
Sóhajtott, és néhány percig bámulta a posztot. Szüksége volt egy családra, ahogy a lánynak is. Az élet mindkettőjükkel kegyetlen volt, különböző módon, és talán Isten így akarta végre megszabadítani a fájdalomtól.
Brian egész éjjel a Facebook-bejegyzésen gondolkodott, és azon tűnődött, örökbe kellene-e fogadnia a lányt. Egyedülálló apaként tudta, hogy a folyamat nehéz lesz, de ennek a lánynak tényleg szüksége volt egy szerető otthonra, és tudta, hogy ezt meg tudja adni neki.
“Rendben” – mondta magának. “Megpróbálom.”
Másnap Brian felhívta a Facebook-bejegyzésben szereplő számot, és azt mondta, hogy nagyon szeretné örökbe fogadni Andreát. A nő a vonal másik végén megadta neki az Andrea ügyével megbízott szociális munkás elérhetőségét.
Néhány nappal később Brain először látta a kis Andreát, és könnybe lábadt a szeme. Egy hatéves, bájos kislány volt, kék virágos ruhába öltözve.
Sajnos a kislányt fogyatékossága miatt elhagyta egyedülálló édesanyja. “Szomorú” – gondolta magában Brian, mikor a lány belépett a szobába.
“Szia, Andrea” – mondta neki Brian. “Brain vagyok. Azért vagyok itt, hogy a szülőd legyek. Szeretnéd, ha én lennék az apukád?”
Andrea nem szólt semmit, de mosolyogva bólintott. Abban a pillanatban Brain tudta, hogy bármit megtenne azért, hogy szerető otthont nyújtson neki. És ezt meg is tette.
A kimerítő dokumentációs folyamat és ellenőrzés után Brian hivatalosan is Andrea apja lett – az élete új értelmet nyert. Annyira boldogok voltak egymással, annyira örültek egymásnak. Boldog volt, hogy újra egy kislány apja lehet, és ennél többet nem is kívánhatott volna.
Együtt ünnepelték a lány születésnapjait, és Brain szülei is szerették Andreát. Igyekezett a legjobb apja lenni neki, és gondoskodott róla, hogy soha ne maradjon le semmiről csak azért, mert más, mint a többi gyerek.
Brian észre sem vette, mikor Andrea 15 éves lett. A kilenc év rendkívül gyorsan telt el, úgy érezte, mintha csak tegnap hozta volna haza a kislányát. Nagyon boldog volt, hogy ilyen fordulatot vett az élete.
Néhány hónappal később a dolgok kezdtek nehezebbé válni. Munkahelyi problémák miatt Brian elvesztette az állását, és új lehetőségek után kellett néznie. A megtakarításaiból élt, amíg munkát keresett, ami nehezebbnek bizonyult, mint gondolta.
Végül a dolgok odáig fajultak, hogy az alapvető szükségletekre sem volt elég pénze. Kisebb házba kellett költöznie, és a megélhetésért küzdött. Egy nap azonban a semmiből felbukkant a segítség.
Briant felhívta egy férfi, aki azt állította, hogy Andrea édesanyjának ügyvédje.
“Igen, és? Mi köze van most a gyerekemhez? Az a nő otthagyta a lányomat rögtön a születése után, és azt hiszi, hogy most hajlandó lennék magával beszélni?”
“Hoffman úr – mondta az ügyvéd. “Bízzon bennem. Jöjjön be az irodámba. Mint Andrea törvényes gyámja, ön fogja átvenni az édesanyja hagyatékát az ő nevében. És van valaki, akivel szintén találkoznia kell. A hívást követően minden információt elküldök önnek. Remélem, pénteken találkozunk” – mondta, és letette a telefont.
Brian érthető módon megdöbbent. Miért hagyott rá Andrea édesanyja örökséget, ha nem akart semmit sem kezdeni a gyermekével?
Azon a pénteken Brian felkereste az ügyvédi irodát, és ott találkozott egy idős férfival, akiről kiderült, hogy Andrea nagyapja. Elmondta, hogy fogalma sem volt az unokájáról, amíg a lánya a halálos ágyán nem vette az utolsó lélegzetét.
“Andrea” – suttogta. “A neve Andrea…”
“Annyi évet kihagytam az unokámmal” – mondta szomorúan Briannek. “Szeretnék ott lenni mellette. Tudom, hogy törvényesen befogadtad, de én csak szeretnék ott lenni az unokám mellett. A lányom az utolsó napjaiban megbánta, hogy magára hagyta a gyermekét… Tisztában volt a hibájával, ezért hagyta rá a vagyonát”.
Brian boldog volt, hogy Andreának családja van, nem akarta elválasztani az unokát a nagyapjától.
Brian hamarosan rendszeresen elvitte Andreát a nagyapjához, hogy együtt legyenek. Az örökölt pénzből pedig kifizette az adósságait, és egy nagyobb házba költözött, miközben jelentős összeget félretett Andrea jövőbeli tanulmányaira.
Mikor meglátogatta Andrea édesanyja sírját, megkönnyebbülést érzett a szívében. Elhitette vele, hogy elégedett, hogy a lányának jó élete és szerető otthona van.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Aki szeretetet tud adni, az mindig szeretetet kap. Brian összetört a családja elvesztése után, de még mindig sok szeretet maradt a szívében. Ezt a szeretetet adta a kis Andreának, aki viszonozta, és az új családja lett.
- Családot a szeretet által alapítasz, nem feltétlenül a vér által. Míg Andrea biológiai édesanyja röviddel születése után elhagyta őt, Brian magához vette és szeretettel nevelte fel.
Oszd meg ezt a történetet barátaiddal. Talán feldobja a napjukat, és inspirálja őket.
Ezt a művet olvasóink mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. Bármilyen hasonlóság a valódi nevekkel vagy helyszínekkel pusztán a véletlen műve. Minden kép kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
