,,Ami az egyiknek szemét, az a másiknak kincs” – tartja a híres mondás. Nos, a most következő internetezők által megosztott fotók ezt remekül bizonyítják. Néha elég egy kicsit jobban odafigyelnünk, miközben kidobjuk a szemetet, vagy résen lennünk autózás közben, és megállni megnézni, hogy mi hever az út szélén ahhoz, hogy valódi kincsekre bukkanjunk. A […]
Szerző: admin
20 kiskedvenc, aki egy csipetnyi őrülettel fűszerezi gazdájának életét
Azok, akik egy lakásban élnek egy kutyával vagy macskával tudják, hogy minden állat a maga módján őrült. Lehet, hogy hirtelen, az izgatottságukban valamit eldöntenek, vagy csak a kajádat kóstolják meg.. Összecsapnak a zuhanyfüggönnyel, esetleg cuminak használják a farkukat. Ugyanakkor ez az őrület teszi izgalmassá a velük töltött időnket! Hetek óta velünk van. Még mindig […]
11 képregény, ami bemutatja, hogy mennyire fájdalmas lehet az első nap a konditeremben
Most következő hősünk, Nando, egy számítógépes zseni, aki naponta hosszú órákat tölt el a gép előtt. Hiába fiatal, emiatt az életstílus miatt fizikailag nincs éppen a toppon.. Nando elhatározta, hogy jobban odafigyel a testére, és elkezd konditerembe járni. Ugyanakkor a személyi edzők árát magasnak tartotta, így egyedül ugrott neki a gépeknek! Gyerekjáték, nem igaz? Nos, […]
17 véletlen egybeesés, ami miatt alaposan meg kellett dörzsölnünk szemünket
Időnként úgy tűnhet, hogy az életnek van egy beépített Photoshop alkalmazása, és figyelmeztetés nélkül használja azt. Egyes dolgokat nehezen tudunk megmagyarázni, mint pl. mikor besétálsz egy szobába aminek a falai pont olyan színűek, mint az öltözeted; vagy a vizes palackod tökéletesen illik valaki más pólójához, hajához.. Mi más, ha nem az élet játszik velünk? […]
18 fotó, ami bemutatja, hogy az állatok bárhol és bármikor képesek szundítani egyet
A macskák akár napi 12 órát, a kutyák tízet és az oposszumok 18-at is képesek aludni.. Álomföldére bárhol és bármikor képesek elutazni, nem probléma, ha épp a gazdi fején, lábán vagy cipőjében jön rájuk az álom. A most következő összeállításban olyan állatokat ismerhettek meg, akik édesen húzzák a lóbőrt, és nekik aztán egyáltalán nem számít […]
21 ember, aki megosztotta, hogy hogyan használja ki a lakásának minden egyes centiméterét
Könyvek, ruhák, ékszerek és kiegészítők vagy akár csak a bútorok – sokakkal előfordul, hogy hirtelen túlzsúfolttá alakul a lakásuk. Ugyanakkor ilyenkor sem szabad csüggedni, ráadásul nem feltétlenül kell válogatást tartani a dolgaink közt, hogy mi maradjon és mitől szabaduljunk meg. Máshogyan is lehet helyet megtakarítani/kihasználni, csak egy picit kreatívan kell hozzáállni a dolgokhoz. A most […]
20 ember, aki egy tetkóval örökre lepecsételtette szeretetét
Időnként nehezünkre esik elmondani érzéseinket. Vannak, akik naponta valamilyen apró meglepetésekkel mutatják ki érzéseiket, mások pedig esetleg tetoválásokkal. E utóbbi csapatba tartozó emberek inspiráltak bennünket arra, hogy készítsünk egy összeállítást a megható tetoválásokról, amelyek így örökké őrzik valakinek az emlékét. Közös fotó az anyukámmal. Két hete hagyott itt, csak 46 volt. A szüleim esküvője […]
15 ember, aki arra inspirál, hogy igenis merjünk nagyokat álmodni
Kisgyerekként mindenkinek álmodozik arról, hogy mi szeretne lenni ha nagy lesz. Vannak, akik kicsi koruktól kezdve húzódnak a művészetek iránt, mások álomszakmája pedig a tűzoltó. Álmodni szabad, ugyanakkor ez csak a kezdet – az álmokat kemény munkával valóra is kell váltani. Ugyanakkor legnagyobb szerencsénkre álmainknak nincs “lejárati dátuma”, így ha idősebb korunkban érünk oda, azt […]
21 alkalom, mikor az emberek gombaszedése felejthetetlen kalanddá változott
Rengetegen járnak a túrázni és ilyenkor nem csak a nézelődéssel, de akár a gombaszedéssel is töltik az idejüket. Vannak akik szinte napokat képesek az erdők mélyén tölteni még úgy is, hogy semmit sem találnak. Ugyanakkor ha mégis sikerrel járnak, akkor bizony valódi az öröm! A most következő hőseink gombavadászata kicsit kalandosabbra sikeredett, mint az általában […]
20 fotó, ami felfedi, hogy hogyan néznek ki a hétköznapi dolgok egy mikroszkóp alatt
Nem feltétlenül szükséges körbe utazni a világot azért, hogy valami csodálatos látványban és élményekben legyen részed. Előfordulhat, hogy a körülötted levő dolgok, amelyeket nap mint nap használsz rejtegetnek előled valami érdekeset.. Titkaik felfedéséhez azonban mikroszkópra lehet szükséged, hiszen máshogy lehetetlen meglesni titkaikat! Szerencsédre mi megtettük ezt helyetted, így semmi más dolgod nincs, minthogy végig lapozod […]