Néha ahhoz, hogy megértsük a dolgok lényegét, elég csak jobban szemügyre vennünk őket. Ilyenkor persze fennáll annak a veszélye, hogy akaratunkon kívül is olyan apróságot veszünk észre, melyek láttán aztán csillapíthatatlan nevetőgörcs tör ránk. Épp úgy, mint a most következő fényképek esetében, melyeknek nem mindennapi, végtelenül abszurd és röhejes pillanatokat sikerült megörökíteniük! Hatalmas hibát […]
Szerző: admin
20 lakás, ami hatalmas változásokon esett keresztül, hála a renovációnak
Néha változásokra van szükség annak érdekében, hogy az ember új életenergiákra és ambíciókra tegyen szert. A házak és lakások felújítása erre mindig kiváló ötlet, hiszen ez az a hely, ahol az életünk nagy részét töltjük, így nagyban befolyásolja azt is, hogy miként állunk az élet dolgaihoz, hogy milyen céljaink vannak – egyszóval hatalma van a […]
21 házikedvenc, aki gazdáját a világ legkényelmesebb párnájának nézte
Házikedvenceink önmagukban is nagyszerűek, ugyanakkor ha sikerül egy bizalmi kapcsolatot kialakítani velük, akkor egyértelműen az életünk szerves részévé válnak. Megesik, hogy együtt sziesztáznak a gazdikkal, hiszen lehetetlen ellenállni nekik! Ilyenkor “csatlakozunk a falkához”, ők pedig a miénkhez! Most 21 képet a világ két legcsodálatosabb dolgát kombináltuk: az alvást és a kiskedvencek társaságát! Eleinte nem […]
21 bizonyíték arra, hogy a tökéletes dolgok bárhol megjelenhetnek
A tökéletes dolgok körülöttünk vannak szétszórva, nekünk csupán annyi a teendőnk, hogy nyitott szemmel járjuk a világot! Előfordulhat, hogy egy utcai gyümölcsstand, vagy akár egy rovar látványa okoz meglepő örömöket! A most következő képek olyan hétköznapi eseteket, dolgokat mutatnak be, melyek egész egyszerűen véletlenül sikeredtek tökéletesre! 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. […]
15 házikedvenc, aki vitathatatlanul a rosszcsontok listáján szerepel
Időnként elég, ha csak egy percre hagyod magára a kiskedvencedet, és máris baj történik.. Máskor a szomszédod macskája jön át zaklatni a te cicádat.. Az állatok viselkedése kiszámíthatatlan, de pont emiatt mókás a társaságuk! Kivéve, ha az útleveledet kapják szét.. A most következő házikedvencek egyértelműen a rosszcsontok listáján szerepelnek.. Beszaladtam a boltba, és őt […]
15+ alkalom, mikor az embereknek valami aranyos dolgot sikerült megörökíteniük
A mindennapjaink körforgásában nem mindig van időnk, lehetőségünk megfigyelni a bennünket körülvevő szépséget. Állandóan rohanunk, jobban szeretjük, ha semmi sem tereli el figyelmünket. Ugyanakkor időnként mégis jobb, ha megállunk egy pillanatra – az aranyos, szívmelengető dolgok ott vannak körülöttünk, csak észre kell venni azokat! Most következő hőseinknek sikerült, és annyira megörültek váratlan felfedezéseiknek, hogy meg […]
15+ állat, aki egészen elképesztő, egyedi vonást kapott a természettől
Extra lábujjak, négy fül, vagy roppant egyedi színű szőrzet – az állatok meg tudnak lepni minket kiszámíthatatlan tulajdonságokkal. Ez teszi őket kiemelkedővé, és bizonyítja, hogy a természet képes megtörni a sémáit, hogy még csodálatosabbá tegye a világot. Mi imádjuk az állatokat, és szeretnénk megosztani veletek néhány olyan egyedi tulajdonságukat, amelyeket elbűvölőnek találhattok. Ő extra […]
20+ alkalom, mikor a természet egy művészi varázsló módjára alkotta újra műveit
A természet a tökéletes imitátor. Meglehet, hogy egy olyan fát találsz, aminek füle, orra nőtt; esetleg a kertben egy olyan retek terem, amit egy hangyáról mintáztak.. Volt, aki a South Park sztárját, Kennyt találta meg egy tengeri szellőrózsa formájában.. A most következő összeállításunk a természet kreativitására fókuszál! Ez a tengeri szellőrózsa teljesen olyan, mint […]
Csodálatos képeken a mókusok ezer arca és bája
Johnny Kääpä, Gothenburgból származó svéd fotográfus évek óta készít képeket mókusokról. Az aranyos, erdőlakó állatokról mindig igyekszik olyan felvételeket kattintani, amik valamilyen érzelmet is közvetítenek azonkívül, hogy mennyire édesek. Eleinte videózással, vágással foglalkozott, ami egy idő után ahhoz vezetett, hogy vett egy fényképezőgépet, és áttért mozgóképekről állóképekre. Ez a hirtelen váltás olyannyira sikeres volt, hogy […]
18 alkalom, mikor az univerzum segítséget küldött a bajbajutottaknak
Mind az emberek, mind az állatok könnyedén bajba kerülhetnek, sebezhetők. Sérüléseket szenvednek, elvesznek, vagy más milyen gondba kerülnek. Szerencsére vannak, akik hajlamosak segíteni, ráadásul néha-néha az időzítésük is tökéletes! Most következő összeállításunkban szereplő emberek egytől-egyig hősök, ugyanakkor nem viselnek köpenyt. Szupererejük, hogy nem sajnálják idejüket, erejüket arra, hogy másokon segítsenek. Épp akkor esett le, […]