Egy kislány befogad egy beteg kóbor kutyát, és elviszi a sátrába, ahol szegény édesanyjával él. Egy hónappal később a kutya megszökik, a kislány pedig üldözőbe veszi, nem is sejtve, mi vár rá.
A nyolcéves Lily soha nem játszott babákkal, nem viselt csinos ruhákat, és nem rendelt pizzát szombat esténként, mint a barátai. Ehelyett iskola után az édesanyja, Stella mellett ült, és segített neki pulóvereket és sapkákat kötni, mert ebből éltek.
Mikor Lily ötéves volt, az apja, Adam, rákban meghalt. Stella árva volt, és Adam családja nem volt hajlandó segíteni nekik, így magukra maradtak.
“Isten megjutalmazza azokat, akik kedvesek és bátrak. Minden rendben lesz, kicsim” – mondta Stella minden este lefekvés előtt Lilynek. Mélyen legbelül összetört Adam elvesztése után, de össze kellett szednie magát Lily miatt.
Adam halála után Stella küzdött a megélhetésért, és egy parkolóban felállított sátorban éltek. Az előző főbérlőjük megemelte a bérleti díjat, és Stella nem tudta megfizetni. Hajléktalanok lettek, megtakarítás nélkül, így kénytelenek voltak a sátorban élni.
Egy nap Lily hazafelé tartott az iskolából, amikor érezte, hogy valaki követi. Megijedt, és már épp el akart futni, mikor szomorú vonyítást hallott a háta mögött. Lily megfordult, és egy nyüszítő, beteg kutyust látott, sárosan és koszosan. Szomorú szemekkel nézett rá.
“É-éhes vagy?” – kérdezte Lily.
Lily leült, és simogatni kezdte. “Figyelj, kutyus, betegnek tűnsz, de anyunak és nekem nincs elég pénzünk. Nem tudunk elvinni téged állatorvoshoz, és hát anyuci nagyon mérges lesz. Sajnálom, hogy nem tudok segíteni neked!”
De mikor a kutya nyüszíteni kezdett az ölében, Lily szíve megolvadt. “Ne szomorkodj, te butuska! Anyu azt mondja, legyünk bátrak! Jól van, jól van, vigyünk haza!” – mondta a lány. “De nem hiszem, hogy anyuci hagyja, hogy ott maradj.”
Bevitte a kutyát a sátorba, bár ő és Stella nem engedhettek meg maguknak még egy szájat, amit etetni kellene.
“Ismered a körülményeinket, édesem” – mondta Stella, miután megfürdette a kutyát, és adott neki egy kis tejet. “Nem tudjuk eltartani. El kell mennie!”
“De anyu, a kutya nem olyan, mint mi?” – kérdezte Lily. “Mikor apu meghalt, nem volt senki, aki segítsen nekünk, és mi is olyanok voltunk, mint a kutyus. Segíthetnénk neki, anya? Több időt fogok kötögetéssel tölteni, hogy több pénzt keressünk!””
Stella ezek után nem tudta visszautasítani. Ránézett a tehetetlen teremtményre, és a saját tragikus élete lepergett a szeme előtt.
“Jó” – sóhajtott. “Azonban, ha nem tudjuk megoldani, akkor el kell engednünk…”.
Lily szomorúan bólintott.
Később Stella egy cipősdobozból és kartonpapírból aprócska ágyat készített a kutyának, amit a sátor előtt helyezett el. És bár kezdetben ellenezte, hogy megtartsa, egy hónappal később már el sem tudta képzelni az életét nélküle.
Sam, ahogy Stella elnevezte, családtaggá vált számára és Lily számára. Mindenhová követte őket, ahová csak mentek, és soha nem hagyta el a helyét engedély nélkül. Ráadásul ő volt Stella társasága, mikor Lily az iskolában volt.
Egy reggel azonban, amikor Lily és Stella kijöttek a sátorból, hogy megetessék Samet, sehol sem volt.
“Sam! Gyere!” – kiáltott Stella, és körülnézett, de csalódnia kellett.
Lily a sátor mögött kereste, ahol Sam időnként elbújt, de most nem volt ott.
“Mami, lehet, hogy a parkba szaladt! Megyek, megnézem!” – mondta Stellának. “Sam sosem megy el így! Légy óvatos, kicsim!”
Lily átnézte a parkot, de nem találta Samet. Zokogva indult vissza a sátorba. “Valaki elvitte tőlünk? Valaki ellopta őt?” – nem tudta abbahagyni a sírást.
Hirtelen észrevette Samet az utca túloldalán. “Sam!” – kiáltotta.
A kutya hátranézett, majd elfordult és futásnak eredt. “Jaj, ne! Sam! Várj meg!”
Lily követte a kutyát, és megdöbbent, amikor az egy kúriához rohant. “Sam!”
Meglátta Samet a kertben, amint egy kerekesszékes férfira ugrott, és megnyalta az arcát. A férfi olyan öreg volt! És úgy tűnt, hogy Sam szereti őt!
“Sam!” Lily odaszaladt hozzá. “Miért szöktél el? Otthon kéne lenned!”
“Sam?” – kérdezte az öregember, és Lily hatalmas kék szemekkel nézett rá. “Sajnálom, uram. Úgy tűnik, Sam kedveli magát, de nem akarom zavarni. Az ő nevében kérek elnézést” – mondta a lány.
Az öregember nevetni kezdett: “És te ki vagy, kisasszony? Daniel vagyok, ő pedig a kutyám, Humphry”.
“A kutyád..? De én… én találtam Samet az utcán…”
“Sajnálom, hogy megbántottam, kisasszony. A feleségem kirúgta Humphryt a házból, miután három hete kórházba kerültem. Gonosz egy nő!” – suttogta a férfi. “Örülök, hogy Humphry visszajött, és a feleségem elhagyta ezt a házat. Magányos voltam nélküle.”
“Tényleg? Lily vagyok. Sam maradhat, ha a tiéd… nem baj.”
Daniel elmosolyodott. “Nemrég költöztél erre a környékre? Nem hiszem, hogy láttalak már errefelé.”
A kislány megrázta a fejét. Aztán elmesélte, hogyan éltek Stellával egy sátorban, pulóvereket kötöttek, és hogyan küzdöttek a megélhetésért.
“Azt hiszem, most már haza kellene mennem. Anyukám már biztosan vár rám…” búcsút intett még egyszer utoljára megölelte Humphryt, és visszasétált a sátorhoz. Lily sosem gondolta volna, hogy még egyszer találkozik Daniellel vagy az édes kutyával.
De másnap egy drága autó állt meg a sátruk előtt. Daniel meglátogatta őket. Tolószékben ült, mögötte pedig a gondozója állt.
“Te biztosan Daniel vagy! Lily mesélt rólad! Sam jól van?”
Daniel mosolyogva nézett rá. “Fantasztikusan jól van. Köszönöm, hogy vigyáztál rá. Azért jöttem ide, hogy megköszönjem neked. Szeretnél nekem dolgozni?” – ajánlotta fel, és Stella szeme tágra nyílt. “Lily mesélt nekem a problémáidról, és úgy gondoltam, segíthetnék.”
“Ez-ez nagyon kedves tőled, de szükségem van egy kis időre, hogy átgondoljam…”.
“Csak nyugodtan” – mondta Daniel mosolyogva. “Addig is, ez a tiéd…” A segítője átadott neki egy borítékot. “Várom a válaszát.”
Miután Daniel elment, Stella kinyitotta a borítékot, és 10 000 dollárt talált benne, egy cetlivel együtt.
“Köszönöm, hogy gondoskodtál a legjobb barátomról. Nem tudom eléggé megköszönni, amit értem tettél. Tudasd velem, mit gondolsz az ajánlatról.”
Stellának könnyek szöktek a szemébe, és elfogadta az ajánlatot, mert valami azt súgta neki, hogy Daniel kedves ember. Később Stella megtudta, hogy Henry volt felesége csak a pénzére hajtott, és elvált tőle, miután rájött, hogyan bánt rosszul Humphryval.
Stella és Lily Daniel kérésének megfelelően beköltöztek Daniel kúriájába, és családtaggá váltak számára. Lily Sammel tölthette az idejét, és egyszerűen csak boldog volt!
Lily és Stella jóvoltából Daniel élete utolsó hónapjait szeretettel és boldogsággal körülvéve élte le. Rákban szenvedett, és két hónappal később elhunyt. Halála után Stella és Lily örökölte az otthonát és házi kedvencét, Humphryt.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Isten mindig megsegíti a jóságos és bátor embereket. Anyagi nehézségeik ellenére Lily és Stella elég könyörületesek és bátrak voltak ahhoz, hogy befogadják Samet és gondoskodjanak róla. Isten végül megsegítette őket, és megáldotta őket egy állandó tetővel a fejük felett.
- Néha a segítség váratlan helyekről is érkezhet. Lily és Stella soha nem gondolta volna, hogy egy nap menedéket adnak egy véletlenszerűen kiválasztott utcakölyöknek, és végül egy hónappal később örök otthont találnak neki. De mindez azért történt, mert volt bennük annyi jószívűség, hogy segítsenek egy szegény állatnak.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
