Egy kisfiúnak összetörik a szíve, amikor elejti a medált, amelyet elhunyt édesanyjától kapott halála előtt. Egy hajléktalan férfi a segítségére siet, de a nagymamája közbelép.
Néha a kis szíveknek nagy terheket kell cipelniük. Amikor Buddy ötéves volt, az anyukája nagyon beteg lett, az apukája pedig nagyon csendes. Az apja hallgatása még ijesztőbb volt, mint az anyja betegsége.
Az apja nagy és erős volt, és bármire képes volt, így ha szent volt… Buddy bele sem akart gondolni, hogy ez mit jelenthet. Aztán egy nap az anyja felhívta, és elmesélt neki egy történetet.
“Pajtás” – mondta az anyja. “Ülj ide mellém.” Buddy megtette, de nagyon óvatosan ült, nehogy nekimenjen az anyukájának. Nagyon-nagyon sovány és sápadt volt, és a szemei nagyon nagynak tűntek.
“Ugye tudod, hogy beteg voltam, kicsim?” – kérdezte.
“Igen – mondta Buddy. “Ezért voltál kórházban, és a nővér minden nap jön. Hamarosan jobban leszel?”
“Igen” – mondta az anyukája gyengéden. “Erről akartam veled beszélni, Buddy. Hamarosan nem leszek többé beteg…”
“Nem fog többé fájni?” Buddy aggódva kérdezte.
“Igen, így lesz” – mondta az anyukája. “Soha többé nem fog fájni. De az a helyzet, hogy el kell mennem.”
“Veled mehetek?” – kérdezte Buddy lelkesen.
Az anyukája remegő kézzel megsimogatta az arcát. “Nem, szerelmem” – válaszolta az asszony. “Ezt az utat egyedül kell megtennem”.
“Mikor jössz vissza?” – kérdezte aggódva.
“Nem fogok, pajtás” – mondta gyengéden. “Nagyon bátor fiúnak kell lenned, rendben? Tudom, hogy hiányozni fogok neked, és te is hiányozni fogsz nekem…”
“NE MENJ!” Buddy azt mondta, és sírni kezdett. “Szükségem van rád, mami!”
Buddy összetört szívű anyukája átölelte kisfiát, és visszaszorította saját könnyeit. A kisfia nedves fürtjeihez suttogta: “Tudom, hogy szükséged van rá, kicsim.
“És megígérem, hogy bár nem fogsz látni, minden másodpercben veled leszek, amíg újra találkozunk.”
Buddy felült. “Újra találkozunk?” – kérdezte. “Megígéred?”
“Igen” – mondta anya. “Sok-sok év múlva együtt leszünk. És örökké együtt leszünk! Nézd!”
Kinyitott egy kis dobozt, és kivett egy láncot egy ezüst medállal. Kinyitotta a medált, és Buddy látta, hogy egy kép van benne magáról és az anyukájáról. “Ezt azért adom neked, hogy amikor magányosnak érzed magad, ránézhess, és emlékezz rá, hogy szeretlek.
“Mindig szeretni foglak, és imádkozni fogok érted, Buddy, és ezt ne felejtsd el! Minden alkalommal, amikor erre a medálra nézel, emlékezz erre.”
Néhány nappal később Buddy anyukája elutazott a titokzatos útjára, és azon kapta magát, hogy sokszor tartja a medált és nézi az édes arcát. Az apja nagyon szomorú volt, és Buddy elgondolkodott, hogy miért nem adott neki az anyukája medált, ezért megkérdezte az apját.
“Téged hagyott rám, Buddy – mondta az apja, és nagyon szorosan megölelte. “Köszönöm, hogy emlékeztettél rá!”
A dolgok ezután valahogy rendben voltak, bár Buddy nagymamája hozzájuk költözött, és nagyon szigorú volt. Amíg Buddy-nál volt az apja és az anyja medálja, addig minden rendben volt.
Egy nap Buddy elment vásárolni a nagymamájával, és nem volt valami szófogadó. Kijöttek a szupermarketből, és Buddy előre szaladt, hiába hívta vissza a nagyi.
Buddy valami lenyűgözőt látott. A járdán egy csapadékcsatorna volt, és úgy nézett ki, mint valami titokzatos kaland bejárata.
Buddy leguggolt, és a rácson keresztül belenézett a sötétségbe. Valami volt odalent, valami mozgott! Ekkor Buddy érezte, hogy valami a nyaka körül csattant.
Drága medálja átesett a rácson, és eltűnt a sötétségben! “Ne!” – kiáltotta. “A medálom! ANYUCI! ANYÁM!”
Buddy érezte, hogy egy gyengéd kéz érinti a vállát. “Mi a baj?” – kérdezte egy kedves hang. A fiú felnézett, és egy sűrű, matt szakállú, hosszú, rongyos kabátú férfit látott.
“Elvesztettem a medálomat” – zokogott Buddy. “A mamám adta nekem, és azt mondta, hogy elment egy utazásra, de meghalt, és most elvesztettem a medált!”
A férfi átnézett a rácson, és a homlokát ráncolta. “Lássuk, mit tehetünk” – mondta. Felállt, odasétált egy dobozokkal és műanyag zacskókkal teli bevásárlókocsihoz, és kotorászott benne.
“Tudtam, hogy megvan!” – kiáltotta diadalmasan. Felemelt egy régi drótakasztót, és mosolygott. “Pillanatok alatt elővesszük azt a medált!”
A férfi letérdelt Buddy mellé a rács mellé, és hosszú, nyugtalan percekig halászott a drótakasztóval. Aztán kihúzta a fogast, és a végéről lógott a medál!
“Köszönöm!” – kiáltotta Buddy a medált szorongatva, és megölelte a rongyos kabátú férfit.
“MI TÖRTÉNT?” – dübörgött egy hang. A nagymamája volt az, és a homlokát ráncolta. “Takarodj az unokámtól, te mocskos torzszülött!” – üvöltötte a férfira. “Hívom a rendőrséget, börtönben foglak látni!”
“Állj, nagymama!” Buddy felkiáltott. “Ő segített nekem! Elvesztettem anya medálját, és ő visszaszerezte a lyukból!”
“Mit csináltál TE ott?” – kérdezte a nagymamája dühösen. “Ez szabályellenes!”
“Sajnálom” – mondta Buddy. “De kérlek, ne kiabálj ezzel az emberrel; ő mentette meg anya medálját!”
A nagymama bocsánatot kért a férfitól, és hazarángatta Buddyt, egész úton szidva őt. Másnap Buddy elment az apjával egy ékszerboltba, hogy új, erősebb láncot vegyen a medálhoz, és zseniális ötlete támadt.
Két nappal később a nagymamájával ugyanabba a szupermarketbe mentek, és a férfi a bevásárlókocsival ott volt. A nagymamája egy nagy szatyornyi élelmiszert hozott a férfinak, és Buddy különleges meglepetéssel készült.
A hajléktalan férfinak egy ugyanolyan medált adott, mint az övé, és benne volt Buddy képe.
“Ez – mondta Buddy – a tiéd”. Hogy tudd, van valaki a világon, aki szeret téged, és gondol rád. Minden alkalommal, amikor ránézel erre a medálra, emlékezz erre.”
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Ne a külsejük alapján ítéljük meg az embereket. Buddy nagymamája azonnal gyanút fogott, hogy a férfi bántja az unokáját, mert hajléktalan.
- Az a tudat, hogy szeretnek minket, értelmet ad az életünknek. Anélkül, hogy észrevette volna, Buddy olyasmit adott a férfinak, amit már régen elvesztett: azt, hogy tudja, szeretik és értékelik.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
