Az ikertestvéreket egy csoportos otthonba vitték a lakástűz után, ahol szüleik meghaltak, és végül csak egyiküket fogadták örökbe. Évekkel később mindketten elvesztették a reményt, hogy újra egymásra találnak, egészen addig a sorsdöntő estéig, amelyre egyikük sem számított.
“De miért nem lehet mindkettőnket örökbe fogadni?” – sírt Ellie, mikor az otthon egyik munkatársa, Anna elmagyarázta, hogy őt választotta ki egy pár. Az ikertestvére, Lily, ott állt és hallgatta az egészet, szörnyű érzéssel a gyomrában.
Ellie és Lily hétévesek voltak. Két évvel ezelőtt kerültek a csoportos otthonba, amikor leégett a házuk, és meghaltak a szüleik.
A legfontosabb, hogy a kötelékük érinthetetlen volt, és ez segített nekik átvészelni a gyászt, hogy elvesztettek mindent, amit ismertek. A személyzet azt mondta nekik, hogy egy nap remélhetőleg együtt fogják őket örökbe fogadni, de ma ezt a szörnyű hírt kapták.
“Sajnálom, lányok. De ez a pár csak egy gyereket fogadhat örökbe, és téged nagyon szeretnek, Ellie. Kedves emberek, és nagyszerű életed lesz velük” – magyarázta Anna.
“De ez nem igazságos. Nem hagyom el a húgomat!” – Ellie egyre dühösebb és dühösebb lett.
“Kérlek, Ellie! Meglátod, hogy ez jót tesz neked, és Lily is azt akarná, hogy elmenj, és jobb életed legyen. Igaz, Lily?” – mondta Anna, és ránézett a másik lányra.
Lily lenézett, és nem tudta, mit mondjon. Nem akart elszakadni Ellie-től, de azt sem akarta, hogy a húga lemaradjon bármiről is. Csak évekkel később jött rá, hogy Annának nem kellett volna ilyen nyomást gyakorolnia rá. De abban a pillanatban bátorítania kellett a húgát.
“Menned kell. Szülőket kapnál.” – fordult Ellie felé, és megragadta a kezét. Ikertestvére vissza akart utasítani, de Lily ragaszkodott hozzá. “Muszáj, különben… örökre ez a hely marad.”
Egyikük sem szerette nagyon. A személyzet erőfeszítései ellenére nem érezték otthonuknak. Lily azt akarta, hogy Ellie-nek újra otthona legyen.
“Hamarosan újra találkozunk” – ígérte Lily, és Ellie végül beleegyezett.
Örökbefogadó szülei azonban nem engedték, hogy meglátogassa a húgát, és néhány hónappal később egy másik államba költöztek.
***
Lilyt sosem fogadták örökbe, így kiöregedett, és 18 évesen dolgozni kezdett, hogy eltartsa magát, miközben esti tagozaton tanult. Azonban soha nem veszítette el a reményt, hogy egy nap láthatja Ellie-t. Amikor beindult a közösségi média, szinte minden oldalra feliratkozott, és rákeresett a nevére. Semmi sem jelent meg. De elérhetővé tette online profiljait arra az esetre, ha Ellie keresné őt.
Sajnos évek teltek el, de Lily semmit sem hallott Ellie-ről, és fogalma sem volt, hol él most, vagy mit csinál. Furcsának tűnt számára, hogy a nővére nem próbált visszatalálni hozzá. Talán elfelejtette őt, miután évekig nem kommunikált vele.
“Mi van, ha… történt vele valami?” – kérdezte magától Lily egy este, miután azon gondolkodott, hogyan találhatná meg az ikertestvérét. “Nem. Nem. Nem szabad ilyenre gondolni.”
Annával még mindig tartotta a kapcsolatot, és bár fogalma sem volt arról, hogy Ellie és a szülei hová költöztek, azt mondta Lilynek, hogy ne veszítse el a reményt, és folytassa a keresést.
Azonban sosem találta meg, és egy bizonyos ponton tovább kellett lépnie az életével.
***
30 évesen Lily feleségül ment élete szerelméhez, Anselhez, és három gyermekük született, köztük egy ikerpár. Gyakran emlékeztették Ellie-re, de általában lerázta magáról a keserédes érzést, és valami másra koncentrált. Az életük normális volt; szerencsére Anselnek hatalmas családja volt, így már nem érezte magát egyedül.
44 éves korára Lily már nem sokat gondolt Ellie-re. Volt egy tinédzsere és két másik gyereke, akikre vigyáznia kellett, plusz ott volt az ingatlanos karrierje.
Egyik este Ansel és ő a gyerekeket a nagyszülőknél hagyták, és elautóztak egy másik államba a középiskolai osztálytalálkozójára. Marylandben éltek, de Ansel szinte egész életében Virginiában élt, és nagyon izgatott volt, hogy láthatja az egykori barátjait, különösen a focicsapatból.
Lily egy kicsit aggódott, hogy nem lesz kivel beszélgetnie, és az ő élete eléggé különbözött a többiektől, ezért gyakran volt esetlen társasági helyzetekben. Az egész Virginiába vezető utat azzal töltötte, hogy a hajával, a ruhájával és a sminkjével bajlódott.
Ansel egy ponton megfogta a kezét, és enyhítette az aggodalmait. “Mindenki kedvelni fog téged. A barátaim rendes alakok.”
“Nem tartoztam népszerű társasághoz, mint te, drágám” – gúnyolódott Lily, és felnevetett.
“Nem voltunk népszerűek. A mi iskolánk laza volt” – vágott vissza mosolyogva Ansel, és egész úton viccelődtek, ami valóban segített Lilynek megnyugodni.
Odaértek, és órákig csak beszélgettek. Ki kellett mennie a mosdóba, és fel kellett hívnia az anyósát, hogy rákérdezzen a gyerekekre, de összeütközött valamivel… vagy inkább valakivel.
“Istenem, nagyon sajnálom!” – mondta egy nő, miközben Lily egy asztalba kapaszkodva visszanyerte az egyensúlyát.
“Ne aggódjon, rendben vagyok…” – Lily hangja elakadt, ahogy tekintete az előtte álló személyen állapodott meg. A haja, az arca, de még a homlokán lévő apró ráncok is pontosan olyanok voltak, mint az övé. “Ellie?!”
Ellie szája tátva maradt, és megdermedt a helyén. Néhány másodperc feszült csend után csak annyi jött ki belőle, hogy “Mit keresel itt?”
“A férjem… ez az ő osztálytalálkozója” – válaszolta Lily, nem tudva, mi mást mondhatna. A háta mögé mutatott a beszélgető férfiak csoportja felé.
“Ansel a férjed? Hogyhogy? Hogy lehetséges ez?” – kérdezte Ellie feldúltan.
Lily szeme könnybe lábadt a húga viselkedésére. Úgy tűnt, dühös, hogy ott volt. Ennek semmi értelme nem volt. Miért lenne Ellie dühös rám?
“Ellie, évek óta próbállak megtalálni, és te végig a közelben voltál?” – kérdezte végül óvatosan, hogy ne hangozzék vádaskodónak.
“Tessék? Te vagy az, aki teljesen megfeledkezett rólam” – válaszolta Ellie homlokát ráncolva és keresztbe fonta a karját. “Évekig leveleket írtam, miután elhagytuk Marylandet, és te nem válaszoltál egyre sem. Nem hiszem el, hogy van képed -”
“Soha nem kaptam levelet! Azt mondták, hogy a szüleid nem akarják, hogy kommunikálj velem, és hogy várnom kell. Amikor 18 éves lettem, elkezdtelek keresni téged, mert azt mondták, hogy elhagytad az államot, de azt nem, hogy hova mentél. Gondoltam, hogy te próbálsz megtalálni engem. Megnyitottam a közösségi média profilokat. Mindenhol kerestem, ahol csak tudtam!” – Lily sírt, a könnyei gyorsan potyogtak.
Ellie ismét megdermedt, de a dühe elszállt. “Mi? Én nem… ó, istenem! Hazudtak nekem” – motyogta, miközben félrenézett, és eltakarta a száját.
“Kik?”
“A szüleim… mármint az örökbefogadó szüleim” – folytatta Ellie, és végül a húga felé fordult, kitárta a karját és szorosan átölelték egymást.
Ellie és a férje, Landon ugyanabba az iskolába jártak, mint Ansel. Ellie és Landon azonban sosem álltak közel a focistákhoz, és az érettségiző osztályuk több mint száz diákból állt. Így Ansel sosem ismerte őket annyira, hogy felismerje ugyanazt az arcot, amikor évekkel később találkozott Lilivel.
Mindkét férfi megdöbbent, amikor az osztálytalálkozó közepén sírva, ölelkezve találták a feleségeiket. De ez a váratlan pillanat lett az esemény beszédtémája, és a nővérek az egész éjszakát együtt töltötték, és megígérték, hogy másnap bepótolják a lemaradást.
Ellie elmondta Lilynek, hogy nem a legjobb a kapcsolata az örökbefogadó szüleivel. Elég rideg emberek voltak, és amióta elment a főiskolára, alig tartotta velük a kapcsolatot. Később rájött, hogy az örökbefogadó anyja hazudott a levelek küldéséről, és ezt Ellie soha nem bocsátotta meg neki.
Akkoriban Ellie elkezdett neheztelni Lilire, amiért nem írt vissza, ezért amikor felnőtt lett, úgy döntött, hogy nem keresi meg az ikertestvérét, és nem keresgél a közösségi médiában. Amikor megnyitotta a Facebookot, már házas volt, és a teljes nevét plusz a férje vezetéknevét használta. Kizárt, hogy Lily így megtalálta volna őt.
Csak a szerencsének köszönhette, hogy Lily végül Ellie végzős osztályának valakijéhez ment férjhez, és megjelent az osztálytalálkozón. De amint az ikrek tisztázták a dolgokat, minden megnyugodott. Mindent elmondtak egymásnak az életükről, beleértve a férjüket és a családjukat is. Azonnal összejöveteleket terveztek, hogy mindenkivel találkozzanak; bizonyos értelemben olyan volt, mintha 37 évet kitöröltek volna.
Egyik este Ellie és Lily kimentek a verandára: “Megbántam, hogy azt mondtam neked, hogy menj el” – vallotta be Lily váratlanul.
“Én is megbántam, hogy beleegyeztem” – válaszolta Ellie, és megfogta a kezét. Ezután csendben maradtak, de ebben a csendben megígérték egymásnak, hogy soha többé nem válnak el egymástól, és együtt élik meg az életet, ahogyan mindig is kellett volna.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Az ikertestvérek közötti köteléket soha nem lehet megtörni. Lily és Ellie úgy vették fel a köteléküket, mintha nem is telt volna el idő, pedig 37 év telt el.
- Soha ne veszítsd el a reményt, mert aminek lennie kell, az megtörténik. Lily elvesztette a reményt, hogy valaha is megtalálja Ellie-t, és továbblépett az életével. Az univerzum azonban mégis újra összehozta őket.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
