Gyerekek

A 6 éves kislány a buszon utazik, de ami percekkel később történik, az valami borzalmas

Mikor egy ártatlan kislányt kitettek otthon, sírva fakadt, és egyedül kezdett el bolyongani. Kétségbeesetten próbálta megtalálni a napközit, miközben különböző veszélyeknek volt kitéve.

A gyerekek a világ mindenféle gonoszságának ki vannak téve, és szüleik vagy gondoskodó felnőttek védelme nélkül a dolgok gyorsan veszélyessé válhatnak.

2017-ben egy hatéves gyermeket rossz helyen tettek ki az iskola után, és amikor rájött, hogy senki sincs otthon, megpróbált elgyalogolni a napközibe. Olvasd el a történetét, és tudd meg, mi történt, mikor egy idegen meglátta őt bolyongani.

A SOFŐR HIBÁJA

A kislány ismerte a rutint, iskola után a napköziben szállt le a buszról, mert szülei teljes munkaidőben dolgoztak. De a dolgok rosszul alakultak, mikor egy helyettesítő sofőr vette át az útvonalát. Julianna Pimentelt a buszsofőr otthona előtt tette ki iskola után.

Mikor a sofőr, Shelley McKinley megkérdezte Juliannát, hogy merre van a háza, a kislány elmondta neki, majd gyorsan kitette a lányt az otthona előtt. Azonban senki sem volt otthon, aki fogadta volna a kisgyermeket.

Zavarodottan és ijedten Julianna elindult a napközi irányába. Egy hideg téli napon a georgiai Canton Highway mentén tette meg az utat, kabát nélkül.

EGY IDEGEN MEGÁLLT A KISLÁNY MELLETT

Közel csúcsforgalom volt, sok autóval és járókelővel. Julianna megrémült, és könnyek folytak végig az arcán, miközben kétségbeesetten próbált keresni valakit, akit ismer.

Egy autó állt meg az út mellett, ahol éppen sétált, és egy idegen kérdezte: “Mi a baj?” Julianna remegő hangon válaszolt: “Elvesztettem a családomat! A busz elvitt a házamhoz, de senki sem volt otthon”.

TUDTA, HOGY VALAMI NEM STIMMEL

Csodával határos módon Jane Holmes magánnyomozó éppen a Forsyth megyei bíróságra tartott, és véletlenül észrevette a kislányt. Holmes rendszeresen foglalkozott eltűnt személyek ügyeivel, és tudta, hogy valami nem stimmel. Megosztotta :

“Láttam ezt a kislányt –  sétál és sír. Ez az egyik legforgalmasabb út Georgiában”.

Miután beszélt a zokogó Juliannával, Holmes először azt gondolta, hogy a kislány talán elszökött otthonról, ezért biztonságba helyezte a seriff hivatalába.

A KISLÁNY KOMOLY VESZÉLYBE KERÜLT

Holmes műszerfali kamerája rögzítette az egészet, és a felvételen látható volt az eltévedt kislány, aki már negyed mérföldet gyalogolt. A magánnyomozó végig gondolta a veszélyeket és mindent, ami rosszul sülhetett el.

Kifejtette:

“Látom a gonoszt a világban. Folyton arra gondoltam, hogy mennyi rossz dolog történhetett volna. Elrabolhatták volna, elüthették volna, leeshetett volna a peremről… nagyon ijesztő”.

A SZÜLŐKET LESÚJTOTTA A HÍR

Gilberto Pimentel és felesége még dolgozott, miközben gyermekük tudatukon kívül veszélyben volt. Az apát sokkolta, amikor a napközi üzenetet küldött neki, hogy a buszsofőrjük úgy ment el, hogy nem tette ki Juliannát.

Az aggódó apuka elmondta:

“Volt [egy] olyan zsigeri érzésem, hogy valami rossz történik. Az őrjít meg, hogy az iskolabuszsofőr látta, hogy a napköziből kint állt a hölgy, de nem állt meg”.

Gilberto felesége végül felhívta őt, és elérzékenyülve mesélte: “Megtalálták Juliannát… az út szélén találtak rá”.

A BUSZSOFŐRT KIRÚGTÁK

A szülők megkönnyebbültek, mikor megérkeztek a seriff irodájába, és épségben találtákl gyermeküket. Holmes ugyanilyen boldog volt, hogy az ügy happy enddel végződött, és a megpróbáltatások után is barátok maradtak Juliannával.

Shelley McKinley-t kirúgták, és Gilberto fontolgatta, hogy feljelentést tesz ellene. Az apa kijelentette: “Ez az igazságszolgáltatás? Bajba sodorta a lányomat. Ő már felnőtt, jobban kellett volna tudnia”.

A sofőr cselekedetét “teljesen helytelennek” nevezte, és megdöbbentőnek találta, hogy ilyen gondatlanul magára hagyta a gyermeket anélkül, hogy gondoskodott volna a biztonságáról.

A KISLÁNYT TRAUMA ÉRTE

Julianna sokáig traumától szenvedett az eset után. A kislány visszatért az iskolába, de rettegett attól, hogy újra buszra szálljon. Elmondta a szüleinek, hogy nem akar egyedül lenni, és dolgoztak a megoldáson.

Gilberto elmondta, hogy a rendszer elvesztette a bizalmát, és hozzátette:

“Valaki felvehette volna őt, mondván, hogy “biztonságban lesz”, és lehet, hogy soha többé nem láttuk volna. Nem tudok aludni, ha arra gondolok, mennyi rossz dolog történhetett volna.”

SOHA NE HAGYJ EGYEDÜL GYEREKET ENGEDÉLY NÉLKÜL

A hasonló incidensek jövőbeli elkerülése érdekében minden buszsofőrnek meg kell ismernie a Georgia Oktatási Minisztérium Tanulószállítási Osztálya által bemutatott irányelveket.

“Ha a szülő nincs otthon, SOHA ne hagyja egyedül a gyermeket a szülő írásos engedélye nélkül.”

A buszsofőrök utasítást kapnak arra, hogy az útvonal végén ismét el kell hajtaniuk a gyermekek otthona mellett. Ha a második kirakási kísérlet is sikertelen, be kell vinniük őket a közlekedési osztályra, ahol alternatív tervet készíthetnek.

via