Számos világszerte elterjedt esküvői hagyomány különböző ősi hiedelmekből és babonákból ered. Mások mögött meglepően mély történelmi gyökerek és jelentés húzódik. Ennek ellenére mind ugyanolyan népszerűek ma is, mint ezer és ezer évvel ezelőtt. A mai napig tiszteletben tartjuk ezeket, még akkor is, ha sokuk mögött rejlő jelentésükről még csak nem is tudunk…
Megtaláltuk a 10 népszerű hagyományt, amelyeket ugyanúgy, a régi módon, a történelmi hátterük ismerete nélkül végzünk.
A menyasszonyok azért viseltek fátylat, hogy elrejtsék magukat a gonosz szellemek elől.
A menyasszonyi fátylat arra használták, hogy elhárítsák a gonoszt és megvédjék a menyasszony tisztaságát. Az ókorban a fiatal menyasszonyokat a bűbájnak kiszolgáltatottnak tartották, ezért a rokonok igyekeztek elrejteni őket a gonosz szellemek elől, “akik esetleg meg akarják hiúsítani a boldogságát”. A rómaiak például lángszínű fátylat használtak, mert azt hitték, hogy ez elriasztja az összes szellemet.
A csokrot azért dobálták, hogy az emberek ne tépjék szét a menyasszonyi ruhát.
A középkori Európában a menyasszony nem számított arra, hogy a menyasszonyi ruháját még egyszer viselni fogja vagy látni fogja. Szerencsét hozónak tekintették, valamiféle termékenységi varázslatnak az egyedülálló nők számára. És bevett szokás volt, hogy üldözőbe vették a menyasszonyt, és darabokat téptek le a ruhájából, tönkre téve azt.
Ahogy teltek az évek, a ruhák egyre drágábbak lettek, ezért a menyasszonyok elterelő hadműveletet hoztak létre – helyette elkezdtek valamilyen tárgyakat dobálni a nőknek. Ezek közül az egyik olyan hagyománnyá vált, amely nélkül egyetlen esküvőt sem tudunk elképzelni.
Az első karika jegygyűrűket az ókori Egyiptomban találták.
Az egyiptomi fáraók a gyűrűket az örökkévalóság jelképeként használták, mivel a körnek nincs kezdete és vége. Emellett a Nap és a Hold alakját is tükrözi, amelyeket az ókori egyiptomiak imádtak. Úgy hitték, hogy a gyűrűsujj, a “szerelmi vénát” (vena amoris) tartalmazza, amely közvetlenül a szívhez vezet. Így kialakult a hagyomány, hogy a szerelmeseknek gyűrűt adtak az odaadás jelképeként, amelyet aztán a görögök és a rómaiak is átvettek.
Viktória királynő indította útjára a fehér menyasszonyi ruhák hagyományát.
Akkoriban az emberek a fehér színt a gazdagság jelzőjének tekintették – egyszerűen azt jelezte, hogy a menyasszony családja megengedheti magának a ruha tisztíttatását. A legtöbb más nő világos, színes ruhát viselt az esküvőjén, amelyet aztán bármilyen más alkalomra is használhatott. Victoria, aki akkor 20 éves menyasszony volt, elsőként kérte, hogy rajta és a koszorúslányokon kívül senki más ne viseljen fehéret az esküvőn.
Az esküvői torta régen pogácsa volt, amelyet a menyasszony feje fölé morzsoltak.
Az ókori rómaiak az esküvőjüket egy olyan szertartással fejezték be, ahol a menyasszony feje fölé egy pogácsaszerű süteményt morzsoltak, hogy szerencsét és termékenységet hozzon. Ezután az ifjú pár együtt ette meg a piét, és ezt tekintették az egyik első közös cselekedetüknek férjként és feleségként. A vendégek ezután maguk ették meg a maradék morzsákat. Az esküvői torták csak a tizenhetedik században váltották fel a menyasszonyi pitéket.
A menyasszony a vőlegénytől balra állt, hogy a vőlegény könnyen megvédhesse őt.
Az ókorban a férfiak között elterjedt szokás volt, hogy elfogtak egy nőt, hogy a menyasszonyuk legyen. Ezt évezredeken át gyakorolták, és még ma is megfigyelhető egyes afrikai és közép-ázsiai kultúrákban. A nyugati világban az öröksége abban folytatódik, ahogyan a menyasszony és a vőlegény az esküvői szertartás során áll. A vőlegény egyetlen okból áll a jobb oldalon: azért, hogy a jobb karja szabadon maradjon, így elő tudja rántani a kardját, ha valaki megpróbálná elvenni (elfogni) tőle a menyasszonyt.
A “csomókötés” egy kelta hagyomány
E szertartás során a párokat házasságban kötik össze úgy, hogy egy zsinórt, ruhát vagy szíjat kötnek a kezük köré, hogy a kettő így eggyé válhasson. És bár ez először egy ősi kelta gyakorlat volt, amely a középkorig nyúlik vissza, a rituálé ma is gyakorlatban van, és sok pár a hivatalos szertartásuk extra elemeként veszi fel. Mások a fogadalmuk megújítására használják.
Régen a vőfély a legjobb harcos volt.
Ez a hagyomány folytatódik, csakúgy, mint az előző kettő. Az első, ahol a menyasszonyt elfogták a családjától, ha azok helytelenítették a házasságot. A második, ahol a vőlegény mindig készen állt arra, hogy megvédje szépségét bárkitől, aki megpróbálja elrabolni. És hogy segítsen neki ebben a küldetésben, kiválasztotta a karddal harcolni tudó vőfényt, aki a vőlegény fegyveres őrzőjeként szolgált a szertartás alatt.
A koszorúslányok eredetileg ugyanazt a színt viselték, mint a menyasszony, hogy csaliként viselkedjenek.
Az ókori Rómában és a feudális Kínában gyakori volt, hogy a menyasszony messzire utazott a vőlegény városába. Ez tulajdonképpen könnyű célponttá tette őt a különböző banditák és hasonlók számára. Mivel sok koszorúslány ugyanúgy öltözött, mint ő, ez megnehezítette a fiatal lány megtámadását.
A gyakorlat aztán odáig fejlődött, hogy az esküvői szertartáson 10 tanú volt jelen, akik mind azonos színű ruhába voltak öltözve. Viktória királynőnek 12 koszorúslánya volt, és mindegyikük fehér ruhát viselt,.
A “Valami régi, új, kölcsönzött és kék” egy óangol rímből származik.
“Valami régi, valami új, valami kölcsönvett, valami kék, és egy hatpennys a cipődben” – ez egy hagyományos viktoriánus korabeli esküvői mondóka. Olyan tárgyakat ír le, amelyek szerencsét hoznak a menyasszonynak az esküvő napján és a házasságban. Azt mondják, hogy a valami kék a tisztaság és a hűség jele, a valami új optimizmust hoz a pár jövőjére nézve, a kölcsönvett dolog kölcsönzi a boldogságot és szerencsét hoz, a régi tárgy pedig megvédi az esetlegesen születendő babákat.
