Kirúgtam a bátyámat az esküvőmről, miután a döntésemmel ellentétben elhozta a gyerekeit is. De nem szégyellem magam miatta. Szerintem ez volt a helyes döntés.
A feleségemmel, Laurával napokkal ezelőtt házasodtunk össze, és úgy döntöttünk, hogy az esküvőnk gyerekmentes lesz. Hogy őszinte legyek, úgy gondoltam, hogy így lesz a legjobb. Így amikor kiküldtem a meghívókat, gondoskodtam róla, hogy az üzenet mindenki számára egyértelmű legyen.
Biztos voltam benne, hogy mindenki tiszteletben fogja tartani a döntésünket. Egyvalakiben azonban nem voltam biztos, ez pedig a 36 éves bátyám, David volt.
Fiatalon házasodott meg, és négy gyereke van. Mint minden szülőnek, neki is ezek a gyerekei jelentik a világot, ezért mindenhová magával viszi őket.
És hidd el, amikor azt mondom, hogy a gyerekek mindenhová vele mennek, mert életem huszonnyolc éve alatt egyetlen olyan családi eseménynek sem voltam tanúja, amikor David és a felesége nélkülük vett volna részt egy rendezvényen.
Így a többi vendéggel ellentétben neki személyesen adtam át az esküvői meghívót, és még hangosan is felolvastam, hogy ne hagyja ki a kis üzenetet az alján. “Gyerekek nem jöhetnek be. Elnézést a kellemetlenségért” – fejeztem be a felolvasást.
“Gyerekmentes, mi?” – tette hozzá szarkasztikus hangon.
“Hát, igen. Szerintem ez a legjobb döntés!” – válaszoltam azonnal.
David rám meredt. “Elment az eszed, Richard? A gyerekeimet még soha nem zárták ki semmilyen eseményről, se kicsikről, se nagyokról, nemhogy a saját nagybátyjuk esküvőjéről!”
“Sajnálom” – mondtam egy kis szünet után – “de ez már eldőlt, és mindenkinek be kell tartania!”
Ezután nem szólt semmit. Azt hittem, hogy haragszik rám, ezért bocsánatot akartam kérni, de aztán megszólalt. “Értem én.. ha nincs gyerek, az azt jelenti, hogy nincs gyerek, nem kell aggódni. Nem visszük el őket.”
Megkönnyebbültem, hogy nem kezdett el veszekedni emiatt, és úgy tűnt, elfogadja a döntésünket. Azt azonban nehezen hittem el, hogy ilyen gyorsan beleegyezik a kérésembe. Ki gondolta volna, hogy a gyanúm igaznak bizonyul?
Eljött az esküvő napja. A családból szinte mindenki megérkezett, kivéve Davidet és a feleségét. Kezdtem azt hinni, hogy dühös rám, mert nem engedtem, hogy elhozza a gyerekeit az esküvőre.
Ezért úgy döntöttem, hogy felhívom és bocsánatot kérek tőle. De éppen amikor tárcsázni akartam a számot, a tanúm tájékoztatott, hogy David és a gyermekei megérkeztek.
Lángoltam a dühtől, és egyenesen a bejárathoz mentem. Üdvözöltem a gyerekeket, és megkértem a sógornőmet, hogy vigye vissza őket a kocsihoz.
“Nem léphetsz be, David” – mondtam. “Gyerekek nem jöhetnek be!”
“Nyugodj meg, Richard” – vágott vissza David. “Nem mintha az esküvőd tönkre menne a gyerekeim miatt. Miért viselkedsz így?”
Dühös voltam. “Így viselkedem?! Nem megmondtam neked korábban?”
“De igen, Richard, de nem gondoltam, hogy komolyan gondolod. Elvégre ők csak gyerekek. Ugye nem fogsz kirúgni csak azért, mert nem tartottam be a szabályokat?”
“Hát, megtehetem. Tűnj el innen! ” – kiabáltam.
David dühösen nézett rám. “Őrült vagy, esküszöm. Úgy értem, ki tesz ilyet a testvérével?”
“Nem akarok most semmit sem magyarázni neked. Kérlek, menj el!” – ráordítottam.
“Tudod mit, Richard? Nem csak szörnyű nagybácsi és testvér vagy, de együgyű is! Biztos vagyok benne, hogy a kedves Laura az, aki átmosta az agyadat! Ha a helyedben lennék, nem mentem volna hozzá egy szánalmas nőhöz!” – mondta és elsétált.
David gúnyos megjegyzései Lauráról még jobban feldühítettek, és legszívesebben megállítottam volna, hogy még egyszer lecsapjak rá. Az utolsó veszekedésünk azonban megalázó volt, és elég hangos ahhoz, hogy minden vendég, beleértve az apósomat is, minket figyeljen.
Anyámnak kellett közbelépnie, hogy megnyugtassa a helyzetet, rábeszélve engem, hogy hagyjam annyiban a dolgot, és hívjam meg Davidet és a családját az esküvőre. Határozottan elutasítottam. Hajthatatlan voltam, és nem figyeltem arra, hogy mások mit szólnak hozzá.
De attól a naptól kezdve mindenki gyűlölt engem, és David pártjára állt, azt állítva, hogy elárultam őt és a családját azzal, hogy ridegen viselkedtem velük, miközben ők csak a feleségemmel és velem akarták megünnepelni az ünnepet.
Apám dühös volt rám, amiért potenciálisan és véglegesen tönkretettem a kapcsolatomat a testvéremmel, a feleségével és a gyerekeikkel azzal, hogy kizártam őket az esküvőmről. David soha nem fogja elfelejteni azt a napot – mondta. De előbb hadd magyarázzam el, miért tettem.
Laura apjának a cégénél dolgoztam. Ő és a felesége tragikus módon meghaltak egy autóbalesetben. Én csak az egyik alkalmazott voltam, aki részt vett a temetésen, amikor először láttam Laurát.
Néhány nappal a temetés után találkoztam Laurával az irodában. Néhány dokumentumért jött.
Amikor megláttam, csak arra tudtam gondolni, hogy milyen szomorú volt a temetésen. Ezért megkérdeztem tőle, hogy jól van-e. Nem tudom miért, de miután aznap beszélgettünk, úgy éreztem, hogy többet akarok megtudni róla.
Szerencsére elkezdtünk gyakran találkozni egymással, különösen azután, hogy Laura átvette az apja helyét, és minden nap bejött az irodába. És mielőtt észrevettük volna, szerelmesek lettünk.
Laura visszatért a normális életbe, de a szülei halála okozta trauma továbbra is súlyos volt, és emiatt kezelés alatt állt. Laura terapeutája figyelmeztetett, hogy ne tegyek semmi olyat, ami lelki terhet okozhat neki.
Néhány héttel az esküvő előtt elmentünk egy nőgyógyászhoz, mert Laura szerette volna megbeszélni az egészségügyi problémáit, és megnézni, hogy lehetnek-e komplikációk a terhességével kapcsolatban. Sajnos kiderült, hogy Laura soha nem lehet anya.
Ha Laura ezt megtudta volna, nem tudta volna elviselni, mert szeretett volna szülni és családot alapítani. Ezért úgy döntöttem, hogy eltitkolom előle az igazságot, amíg a terapeutája nem ad zöld utat. Laura azonban megtudta, és ahogyan számítottam rá, teljesen összetört.
Úgy döntöttem, hogy nem engedem el a gyerekeket az esküvőnkre, mert tudtam, hogy Laura még jobban maga alá zuhanna, ha látná őket. Udvari esküvőt tervezett, mert nem akart pazar esküvőt, miután megtudta a szomorú hírt. De tudtam, hogy mindig is ilyen esküvőt akart, hiszen a kapcsolatunk kezdetétől fogva erről beszélt.
Igen, elmondhattam volna a bátyámnak a valódi okot, de hidd el, ő nem ért a titkokhoz, és a családom olyan, hogy ha az emberek megtudnák, hogy Laura terápiás kezelésekre jár, és most nem lehet anya, nem fogadnák el a kapcsolatunkat. Úgyhogy szerintem helyes volt, amit tettem.
Lehet utálni azért, amit tettem, de szeretem Laurát, és mindent megteszek, hogy boldog legyen.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Néha el kell veszítened valamit, hogy nyerj valamit. Richard tönkretette a kapcsolatát a bátyjával, mert meg akarta menteni Laurát a további depressziótól.
- Ha szeretsz valakit, vele maradsz jóban-rosszban. Ahogy Richard is mindig Laura mellett maradt.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
