Történetek Blog

A nő közelebb megy az egyedül ácsorgó fiúhoz, de szinte azonnal észreveszi, hogy nagy a baj

Lili, egy idős asszony, egyedül talál egy Harry nevű kisfiút az utcán.Harry megkéri Lilit, hogy segítsen neki és barátainak, mert rossz nevelőotthonban élnek. A rendőrség visszaküldi Harryt, de Lili úgy dönt, hogy egyedül megmenti a gyerekeket.

Lili egy hideg estén hazafelé sétált, amikor meglátott egy fiatal fiút, aki egyedül ült egy padon. Fázósnak és elveszettnek tűnt. Aggódva Lili odalépett hozzá.

„Szervusz, fiatalember! Elég hideg van ahhoz, hogy egyedül legyél itt kint” – mondta. „Hogy hívnak?”

A fiú felnézett, szemében könnyek csordultak. „Én… én Harry vagyok” – mondta szipogva. „Nincs hova mennem.”

Lili szíve fájt a kisfiúért. „Figyelj, nem maradhatsz itt kint – mondta szelíden. „Szeretnél átjönni hozzám? Adhatok neked meleg ételt és egy helyet, ahol megpihenhetsz.”

Harry szemében felcsillant a remény. „Tényleg? Megtennéd ezt értem?” – kérdezte. Tisztában volt vele, hogy az idegenekben nem lehet megbízni, de Lili kedvesnek tűnt. Így hát követte őt.

Otthon Lili forró csokoládét és süteményt szolgált fel neki. Miközben evett, felhívta a rendőrséget, hogy segítsen megtalálni Harry családját vagy egy biztonságos helyet neki.

„Ne aggódj, Harry. A rendőrség segít megtalálni a legjobb megoldást számodra. Most már biztonságban vagy” – nyugtatta meg Lili.

Amíg a rendőrség érkezésére vártak, Harry megosztotta szomorú történetét arról, hogy egy zsúfolt nevelőotthonban élt, ahol őt és a többi gyereket rosszul bántak vele. Lili meglátta a zúzódásokat Harry karján, és szörnyen érezte magát miatta.

„Ígérem neked, Harry, a rendőrség segíteni fog. Helyesen tetted, hogy elmondtad” – mondta Lili.

„De mi van, ha nem hisznek nekünk?” Harry hangját félelem árnyalta. „Mi van, ha visszaküldenek?”

„Nem fogom hagyni, hogy ez megtörténjen. Én itt vagyok neked” – vigasztalta Lili.

Ahogy az éjszaka egyre sötétebb lett, a rendőrség eljött Lili házához, hogy Harry-t biztonságos helyre vigye. Harry megijedt, de Lili megvigasztalta, és megígérte, hogy másnap meglátogatja sütivel.

„Tényleg eljössz?” Harry halkan megkérdezte.

„Feltétlenül” – ígérte Lili – »És hozok csokis sütit«.

Egy apró mosoly húzódott Harry szája sarkára. „Azokat szeretem” – mondta halkan.

A rendőrök kedvesek voltak, és azt mondták Harrynek, hogy vigyáznak rá. Lili megölelte Harryt búcsúzóul, és nézte, ahogy a rendőrautó elhajt.

Másnap reggel Lili süteményt sütött, és elment a gyermekvédelmi hivatalba. Az irodaépület nagy volt, és hidegnek érezte. Lili azt mondta az egyik dolgozónak, Susannak, hogy Harryhez jött, és sütit hozott.

„Harry? Ó, maga biztosan az a hölgy, aki megtalálta őt. Mit akarsz most tőle?” Susan érdektelennek tűnő hangon kérdezte.

Lili elmagyarázta, hogy meg akarja nézni Harryt, és sütit akar adni neki és a barátainak. De Susan elmondta neki, hogy Harryt visszaküldték a családjához. Azt mondta, Harry csak a figyelemfelkeltés miatt találta ki a történetet, hogy rosszul bántak vele.

„De hiszen zúzódások voltak rajta, és annyira félt” – érvelt Lili. „És szegény gyerek annyira éhes volt.”

Susan elhárította az aggodalmát, mondván, hogy a gyerekeknek gyakran vannak zúzódásaik, és előfordulhat, hogy kihagyják az étkezést, de ez nem volt komoly. Azt állította, hogy a rendőrség ellenőrizte, és minden rendben volt.

Lili érezte, hogy valami nincs rendben. Harry félelme túl valóságosnak tűnt ahhoz, hogy csak mese legyen.

„De nem kellene alapos vizsgálatot tartani? Csak a biztonság kedvéért?” Lili erőltette.

„Megtettük, ami szükséges volt. A fiú visszakerült a családjához. Hagyjuk a fenébe” – mondta Susan, nem akart többet beszélni.

„De láttam Harry zúzódásait, asszonyom. Nagyon meg volt rémülve. Nem hazudna arról, hogy megsérült” – érvelt Lili, és próbálta megértetni Susannal.

„Mrs. Anderson, a gyerekek a figyelemért találnak ki történeteket. Ez mindennapos dolog” – válaszolta Susan, nem hitt Lilinek.

Lili nem adta fel. „Újra meg kellene néznünk, hogy Harry biztonságban van-e. Fontos, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy jól van.”

„A nyomozásunk szerint jól van. Nem cselekedhetünk minden egyes történet alapján, amit egy gyerek elmond” – erősködött Susan, és befejezte a beszélgetést.

Lili feldúltan, de elszántan távozott, hogy segít Harryn. Felhívta a rendőröket, hogy beszéljen a látogatásáról és a Harryért való aggodalmáról. A vonal másik végén lévő rendőr összekapcsolta őt a Harry ügyével megbízott rendőrrel.

„Mrs. Anderson, mi a gyámhivatalt követjük. Azt mondják, hogy a nevelőotthon rendben van. Nem tehetünk többet az ő szavuk nélkül” – magyarázta Martinez rendőr a telefonban.

Lili frusztráltnak és egyedül érezte magát a Harry megsegítéséért folytatott harcában. Tudta, hogy többet kell tennie, hogy a fiú biztonságban legyen.

Másnap kora reggel Lili takarítónak öltözött, hogy beosonjon a gyermekvédelmi hivatalba. Meg akarta tudni, hol van Harry. Odabent úgy tett, mintha takarítana, miközben minden hasznos információra figyelt. Szerencsére a dolgozók túlságosan elfoglaltak voltak ahhoz, hogy felfigyeljenek rá, és senki sem vette észre, hogy a hátsó ajtón keresztül jött be.

Egy sok aktával teli szobában – Susan szobájában – Lili megtalálta Harry aktáját, és gyorsan megjegyezte a címét. Susan majdnem rajtakapta, de sikerült elbújnia, majd észrevétlenül távoznia.

Lili ezután elment a nevelőotthonba, ahol Harry lakott, és úgy tett, mintha a gyámügy által küldött fotós lenne. „Azért jöttem, hogy boldog képeket készítsek a gyerekekről egy jelentéshez” – mondta a gyanús nőnek, a gyerekek nevelőanyjának, aki kinyitotta az ajtót.

Az otthonban Lili észrevette, hogy az asztalon sok, a kormánytól kapott, a gyerekek ellátására szánt csekk hever. De azt is észrevette, hogy a ház rossz állapotban van, amiből rájött, hogy a nevelőszülők a pénzt saját magukra fordítják, nem pedig a gyerekek gondozására.

Lili azon tűnődött, vajon Susan a gyámhivataltól is benne volt-e ebben az ügyben. Hirtelen az egyik nevelőszülő visszatérésének hangja szakította ki Lilit a gondolataiból. Gyorsan ellépett az asztaltól.

„Minden rendben van?” – kérdezte idegesen.

„Ó, igen, csak meg kellett győződnöm róla, hogy a gyerekek szalonképesek. Tudod, milyenek a gyerekek” – válaszolta a nevelőapa, Adam, túlságosan vidám hangon. De a szemében volt egy csipetnyi idegesség, ami Lili számára nem hiányzott.

Ahogy Lilit a nappaliba vezették, minden részletet szemügyre vett. A helyiség szűkös és alig volt berendezve. Néhány régi játék hevert szétszórva a padlón, a gyerekek pedig csendben ültek egy kopott kanapén.

Tisztának és rendezettnek tűntek, de a szemük másról árulkodott. Nem volt benne öröm, nem volt benne az a szikra, amit az ember a boldog gyerekek szemében elvárna.

Gondolatai megszakadtak, amikor a nevelőanya, Greta, egy telefonnal a kezében odalépett hozzá. „Most hívtam fel Susant, hogy megerősítsem a látogatásodat – mondta hideg hangon. „Fogalma sincs róla, hogy ki vagy. Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha most távozik.”

Lili rájött, hogy lebukott az álcája. Vitatkozás nélkül elfordult, hogy távozzon, de Gréta hangja megállította.

„Ne gyere ide vissza, vagy hívom a rendőrséget!” – figyelmeztette a lányt.

Lili elment, de éjszaka visszatért egy létrával, hogy megmentse a gyerekeket. Csendben felállította a létrát a gyerekek szobája mellett, és segített a gyerekeknek lemászni az ablakon. Megkérte őket, hogy legyenek csendben, hogy a nevelőszüleik ne vegyék észre, hogy elmennek.

Amikor azonban az utolsó gyermek, Harry le akart mászni, a nevelőszülők megragadták. „Segítség!” – kiáltotta a fiú kétségbeesetten.

Lili, aki a létra alján állt, riadtan nézett fel. Gondolkodás nélkül cselekedett. „Tarts ki, Harry!” – kiáltotta, és felnyúlt a fiúhoz. Minden erejével rángatta Harryt, próbálta kiszabadítani a nevelőszülők szorításából.

A küzdelemben az amúgy is bizonytalan létra veszélyesen inogni kezdett. Lili erősebben húzta, egyetlen gondolata volt, hogy Harry biztonságba kerüljön. Egy utolsó, kétségbeesett rántással kiszabadította, de a létra elvesztette egyensúlyát.

Ahogy zuhanni kezdett, Lili ösztönei működésbe léptek. Átkarolta Harryt, testével védte őt.

Nagy csattanással értek földet, és a becsapódás sokkot küldött Lili testébe. Arra kérte a gyerekeket, hogy fussanak, de azok nem értettek egyet.

„Nem mehetünk el nélküled, Lili!” Mondta Harry. A gyerekek felsegítették Lilit, és mindannyian elmenekültek egy közeli erdőbe.

Az erdőben egy bokor mögé bújtak, és Lili rájött, hogy elvesztette a telefonját, amikor leesett a létrán. „A telefonom… eltűnt” – mondta aggódva, mert tudta, hogy nem fog tudni segítséget hívni.

Timmy, az egyik gyerek ekkor suttogta: – Lili, láttam Ádámot. Keres minket.”

Lili bátran nézett szembe velük. „Figyeljetek rám, mindannyian” – mondta, és közelebb gyűjtötte magához a gyerekeket. „A nevelőszüleitek nem értik, hogy mindegyikőtök mennyire különleges. Ők csak a pénzkeresés lehetőségét látják bennetek, pedig ennél sokkal többek vagytok. Bátrak vagytok, okosak és tele vagytok lehetőségekkel. Használjuk az erdőt, hogy elbújjunk. Meg tudjátok csinálni.”

A gyerekek jól ismerték az erdőt. Úgy döntöttek, hogy különböző irányokba futnak, hogy összezavarják Ádámot.

„Legyetek gyorsak és csendben” – utasította Lili, amikor hallották, hogy Ádám léptei egyre közelebb érnek. „Egy óra múlva itt találkozunk.”

A gyerekek elszaladtak, Ádámot a sűrű erdőbe vezetve. Kézjelekkel kommunikáltak, és épphogy elérhetetlen távolságban maradtak.

Később a gyerekek visszatértek a helyszínre, miután sikeresen becsapták Ádámot, de Harry eltűnt. Lili aggódott. „Látta valaki Harryt?” – kérdezte.

A gyerekek nem látták őt. Lili félt, hogy Harry elveszett vagy megsérült.

„Megyek, megkeresem. Lehet, hogy elbújt” – ajánlotta fel Gary.

„Nem, Gary, az túl kockázatos” – mondta Lili, aki aggódott, hogy visszaküld egy gyereket a sötét erdőbe.

„De Harry segített nekünk. Nekünk is segítenünk kell neki” – erősködött Gary, aki meg akarta találni Harryt.

„Várjuk meg őt” – javasolta a lány. „Lehet, hogy Harry visszatalál hozzánk.”

Hirtelen Timmy felkiáltott: „Ez Harry! Látom őt!”

Harry feléjük bicegett, sérülten, de biztonságban. „Elbújtam és elestem – magyarázta.

A gyerekek segítettek Harrynek járni, megmutatva, hogy törődnek egymással.

„El kell osonnunk Greta mellett” – mondta nekik Harry. „Lehet, hogy a ház bejáratánál vár ránk.”

A gyerekek bólintottak. Csendben haladtak az erdőn keresztül, és egy örökkévalóságnak tűnő idő után elérték Lili kocsiját. Az idősebb nő azonnal elvitte a gyerekeket a rendőrségre. Az ügyeletes rendőr azt hitte, hogy Lili elrabolta őket, de a gyerekek megszólaltak, és elmondták, milyen szánalmas életkörülményeknek voltak kitéve a nevelőotthonban.

„Megmentett minket” – mondta Gary.

„A nevelőotthon rossz volt” – tette hozzá Emily és Timmy. „És bántottak volna minket, ha nem azt tesszük, amit mondanak.”

Mindannyian elmondták a történeteiket, a rendőrök pedig azonnal cselekedtek. Ellenőrizték a nevelőotthont, és megállapították, hogy valóban szörnyű hely a gyerekeknek. Susant letartóztatták az igazság elhallgatása miatt, Grace-t és Adamet pedig szintén őrizetbe vették.

„Jól csináltad, Lili” – dicsérte meg az egyik rendőr. „Majd találunk biztonságos otthont a gyerekeknek.”

A gyerekek is megköszönték Lilinek.

Lili mosolygott, a szíve megtelt. „Ti bátor kicsik vagytok az igazi hősök. Ne feledjétek, mindig álljatok ki magatokért és egymásért.”

Egy évvel később Lili és Harry, akit örökbe fogadott, meglátogatta a többi gyereket az új otthonukban. Az örökbefogadási folyamat nehéz volt Lili számára, de szerencsére sikerült.

Minden gyerek boldog volt az új családjában, és jól érezték magukat. Ahogy a nap végéhez közeledett, Lili és Harry egy kis parkban találták magukat, és elgondolkodtak a látogatásokon. „Mindannyian olyan boldognak tűnnek, Lili” – mondta Harry elégedetten.

„Azok is, Harry. És mi is azok vagyunk” – válaszolta Lili, és gyengéden megszorította a férfi kezét. „Mindannyian hosszú utat tettünk meg.”

 

Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.

Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.

via