Carter Santiago úr elgondolkodott az életén, és rájött, hogy még nem írtra meg a végrendeletét. De ki örökölné a vagyonát, amelyhez több chicagói luxusétterem is tartozott? Ezért úgy döntött, hogy elvégzi a tesztet, és váratlan dologra bukkant.
Annak ellenére, amit Chicago nagy része szereti elhitetni, Santiago úr nem “régi pénzből” származott. Az édesanyja egyedül nevelte fel, miközben minimálbérért dolgozott, ő pedig alkalmi munkákat vállalt szülővárosában, az illinois-i Aurorában, hogy kisegítse magát.
Mr. Santiago egy étteremben kezdett mosogatni, és végül szakácssegéd lett. De ennél többet akart csinálni. Ezért elkezdett esti üzleti kurzusokat venni a helyi közösségi főiskolán, és később a saját főnöke lett.
Első étterme kicsi volt, és egyszerű étlapja volt. De zseniális volt és népszerű az emberek körében. Ezután kérte első banki hitelét, hogy nyithasson egy helyet Chicagóban, és a sikere onnantól kezdve szárnyalt. Éttermei díjakat nyertek.
Az ország legjobb séfjei akartak nála dolgozni, és onnantól kezdve lavinaként indult be a dolog. Ő volt a legelismertebb vendéglős a környéken.
De ahogy telt az idő, Santiago úr már nem tudta tovább működtetni az éttermeit, mert betegsége miatt alig tudta elhagyni a házát. Orvosai elmagyarázták neki, hogy ideje lenne rendbe tenni az ügyeit, és így került dilemmába.
Santiago úrnak nem maradt családja. Soha nem találta meg élete szerelmét, annak ellenére, hogy rengeteg női közeledést kapott, és gyermekei se születtek. Kire hagyjam a vagyonomat? Gyakran elgondolkodott.
Az egyik ügyvédje azt javasolta, hogy hagyja azt egy mentee-re vagy jótékonysági szervezetre. De ő át akarta gondolni a dolgokat, mielőtt hivatalossá tenné a végrendeletét. Leült a széles verandájára egy jegyzettömbbel.
“Akárkire is hagyom ezt, olyan küzdelmet kell vívnia, mint én, hogy igazán értékelni tudja. Hogyan tudnám ezt kideríteni? Megnézzem a vezetők és a szakácsok önéletrajzát? Az olyan személytelennek tűnik” – töprengett hangosan Santiago úr.
De jött az ihlet, és kitalált egy tervet. Felöltözött a legrégebbi ruhájába, és vett egy kopottas, használt botot. Megnövesztette a szakállát, mielőtt elindult volna meglátogatni az éttermeit.
“Uram, sajnálom. Ide nem jöhet be” – mondta a The Mockingbird üzletvezetője. És amikor Santiago úr megpróbált ragaszkodni hozzá, kihívta a biztonsági őröket. Oké, nem kap semmit, gondolta, és elindult a másik, Lueuer des Étoiles nevű étterme felé.
“Menjen innen, öregem! Hajléktalanokat nem engednek be ebbe a Michelin-csillagos helyre. Zárás után átkutathatja a szemetet maradékok után” – vicsorgott rá az orra alatt a vendéglátós.
Juj, nem nekem vannak a világ legjobb alkalmazottaim, jegyezte meg magában, miközben elsétált. De hát Santiago úr évtizedek óta nem volt felelős a munkaerő-felvételért. Volt egy menedzsmentcége, amelyik ilyesmivel foglalkozott.
Ezután megjelent a Cinnamonban, a chicagói hírességek körében népszerű bár-étteremben. De ide sem engedték be. “Ember, tűnj el innen. Ennek a helynek öltözködési szabályzata van, és túl drága. Próbálja meg a legközelebbi ingyenkonyhát” – csattant fel egy másik hostess.
Kezdte elveszíteni a reményt. Azt hiszem, egyik alkalmazottam sem gondolja úgy, hogy mindenki megérdemli a barátságos bánásmódot, gondolta szomorúan. De Santiago úr még egy helyet ki akart próbálni, a Bambinót. Ez az étterem puccosnak tűnt, de hasonlított az első helyére Aurorában. Finom és autentikus olasz ételeket szolgáltak fel, ami a kedvence volt.
Ezúttal úgy döntött, hogy hátra megy, és onnan próbálja ki a dolgokat. Bekopogott a hátsó bejáraton, és a főszakács kijött. “Igen?” – kérdezte.
“Kaphatnék itt egy ételt? Van pénzem” – jelentette ki Santiago úr.
“Egy pillanat” – válaszolta a séf, és becsukta az ajtót. Santiago úr biztos volt benne, hogy a séf mindjárt idehozza az üzletvezetőt és esetleg egy biztonsági őrt, hogy elkergesse. Szerencsére ez nem történt meg. A séf kinyitotta az ajtót, és bevezette őt a házba.
“Köszönöm. Mi a neve?” – kérdezte Santiago úr.
“A nevem Benjamin Flynn. Én vagyok itt a főszakács” – válaszolta Benjamin. A konyha közelében lévő asztalhoz vezette Mr. Santiagót. Ez az étteremnek egy zárt része volt, és lehetetlen volt oda bejutni. Az idősebb férfi megköszönte, miközben leült.
Úgy bántak vele, mintha királyi családtag lenne, és amikor Santiago úr kérte a csekket, a séf azt mondta, hogy már kifizette. “Miért tenne ilyet? Mondtam, hogy megvan a pénz” – mondta Santiago úr, és úgy tett, mintha dühös lenne, pedig valójában örült.
“Uram, tudom, hogy valószínűleg sokáig spórolt azzal a pénzzel, hogy itt ehessen. Az ételek fantasztikusak, de néhány ár szerintem egy kicsit túl magas. Meg kellene spórolnia azt a pénzt” – árulta el Flynn.
“Tudja, sok más étterem nem engedett be..” – mondta Santiago úr.
“Á, ez szörnyű. Úgy értem, ha van pénze, bárhová elmehet. Azért engedtem be, mert tudom, milyen a maga helyzetében lenni. Sokáig hajléktalan voltam, amíg egy kedves ember munkát nem ajánlott nekem évekkel ezelőtt. Ő képzett ki szakácsnak” – magyarázta Flynn séf.
“És most itt vagy. Úgy hallottam, ez az egyik legjobb hely a városban” – tette hozzá Santiago úr, aki többet akart tudni.
“Igen, az. Ez egyben a tökéletes munka is. Csodálom a vendéglősöket, akik ezt létrehozták. Azt tervezem, hogy egy nap saját helyet nyitok, olyat, ahol bárkit szívesen látnak, legyen az gazdag vagy szegény. De egyelőre ez is nagyszerű” – nyilatkozta Flynn séf.
Santiago úr meglepődött, hogy Flynn séf nem ismerte fel őt, de ez bizonyára a hajléktalan álruhája miatt lehetett. “Köszönöm, fiatalember. Sok gondolkodnivalót adott nekem” – mondta a séfnek. Aztán Santiago úr felállt, több dollárbankjegyet hagyott az asztalon, és elsétált.
Közben Flynn séf búcsút intett az idősebb férfinak, és folytatta a munkát. “Séf, a férfi 1000 dollárt hagyott az asztalon” – mondta az egyik pincérnő, Wendy.
“Micsoda? Az lehetetlen” – ráncolta a homlokát Flynn séf. Miután Wendy átadta neki a pénzt, kiment, és hiába próbálta megtalálni a hajléktalan férfit. Úgy döntött, hogy szétosztja a pénzt a személyzete között.
Néhány hónappal később hallott Carter Santiago úr halálhíréről, és meglepődve látta a képét a tévében. Egy héttel később még nagyobb sokkot kapott, amikor Santiago úr ügyvédje felvette vele a kapcsolatot.
Az idős férfi mindent ráhagyott, köztük egy rövid, kézzel írott levelet is, amelyben megmagyarázta a hajléktalan álruháját, és azt, hogy miért éppen Flynn szakácsot választotta örökösének.
A levél így végződött: “Remélem, készen állsz arra a kihívásra, hogy a város legfontosabb vendéglősévé válj. Az ételeid jók, de most jön a neheze. Sok szerencsét!”
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Mindenki megérdemli a tiszteletet. Bár a legtöbb étterem fenntartja a jogot, hogy megtagadja a kiszolgálást, nem kell úgy bánni az emberekkel, mintha kevesebbet érnének.
- A jó dolgok azokhoz jutnak el, akik kiérdemlik őket. Santiago úr keményen megdolgozott azért, hogy gazdaggá váljon, és látta, hogy Flynn séf ugyanilyen lelkületű, ellentétben néhány más alkalmazottjával.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
