Egy nap egy koldus meglátott egy kislányt, aki sírva könyörgött a nagymamájáért. A szegény nem bírta elviselni a kislány gyötrődését, ezért hazakísérte, de amit ott felfedezett, az felidézte fájdalmas múltját.
Frank Fisher hajléktalan volt, aki minden nap az utcán kóborolt élelem és menedék után kutatva. Egy nap a parkban sétált, amikor észrevette, hogy egy kislány egyedül sír a járdán. “Nagyi, kérlek, gyere és vigyél haza!” – kiabálta sírás közben.
Egyre hidegebb lett, és Frank észrevette, hogy senki sincs a kislány körül, ami arra utalt, hogy vagy eltévedt, vagy vár valakire. Úgy döntött, hogy segít neki.
“Miért sír egy ilyen lány, mint te? A kisgyerekeknek nem szabad sírniuk! Csak a hozzám hasonló idősebbeknek kellene sírniuk, mert mi nem vagyunk olyan szépek!” – viccelődött Frank, és úgy tett, mintha ő is sírna. “Látod?” A lány elhallgatott és kuncogott.
“Te nem sírsz! Látom!” – mondta, letörölte a könnyeit, és mosolyra húzta az ajkait. “Vicces vagy!”
“Nem, én sírok! Kérlek, ne nézz rám! Csúnyán nézek ki, amikor sírok!” – arcát a keze mögé temette, és úgy tett, mintha sírna. A lány, aki nem lehetett több négy-öt évesnél, nem tudta abbahagyni a nevetést.
“Oké, mondd csak, miért sírsz?” – kérdezte.
Ahogy Frank látta az ujjai közt, hogy a lány mosolyog, leült mellé, és azt mondta: “Mert láttam egy csinos kislányt sírni. De hogy hívják a csinos kislányt? Vársz valakit?”
A kislány elmosolyodott. “A nevem Julie. A nagymamámat várom. Minden nap itt vesz fel az óvodából, de késik, és én megijedtem, hogy egyedül leszek, ezért elkezdtem sírni.”
“Ez minden?” – Frank meleg mosollyal üdvözölte a lányt. “Ne aggódj. Tudok segíteni neked. Egyébként Frank vagyok. Hol laksz?”
“Egy régi házban lakunk errefelé, de nem tudom a címet, mert a nagyi minden nap elvisz.”
Ekkor Frank nem tudta, mit tegyen. Hideg volt, és nem tudta magára hagyni Julie-t. Venni akart neki egy kis forró csokoládét, de nem volt pénze. Volt viszont egy meleg kabátja, amit egy kedves férfi adott neki napokkal ezelőtt, amikor az esőben vacogott.
Elővette a kabátot a régi, koszos zsákjából, és odaadta Julie-nak. Miközben a vállára terítette, hirtelen észrevette, hogy a kislánynak egy névtábla van a kabátjára tűzve, és rajta van a címe.
“Ó, itt van a címed!” – mondta, és a cédulára mutatott. “Megnézhetem?”
Julie lecsatolta a cédulát, átnyújtotta neki. “Gyere, menjünk a nagyidhoz” – mondta, és Julie felé nyújtotta a kezét, aki szorosan megragadta.
Néhány perc múlva megérkeztek a címre és Julie az ajtóhoz szaladt. “Nagyi, megjöttem!” – ciripelte, miközben sietett befelé. Frank furcsának találta, hogy az ajtó nyitva volt, és amikor követte Julie-t befelé, látta, hogy a nagymamája eszméletlenül fekszik a földön.
“Jaj, ne! Nagyi!” – kiáltotta a lány. “Ébredj fel, nagyi!”
Frank megfordult, és észrevette az asztalon a telefont. Szerencsére nem volt lezárva, így azonnal hívta a 911-et. Aztán megnézte a nőt, és amikor megfordította, nem hitt a szemének. Azt a nőt látta, aki a hajléktalanságáért felelős volt!
Félretéve a múltjukat, úgy döntött, hogy segít rajta. “Madilyn, ébredj fel” – mondta, és megpróbálta felrázni a nőt, de az nem akart felébredni.
Szerencsére gyorsan megérkezett a mentő, és kórházba vitték. Frank Julie-val együtt kísérte be, és biztosította a kislányt, hogy a nagymamája rendbe fog jönni.
Amikor az orvosok megvizsgálták Madilynt, kiderült, hogy agyvérzést kapott, ezért esett össze. Megköszönték Franknek, hogy időben hívta kórházat, mert különben életveszélyben lett volna.
Később, amikor Madilyn magához tért, és Frank odament hozzá, a nő megdöbbent, hogy ennyi év után újra látja őt. “Ó, Istenem! Frank? Mit – mit keresel itt?” – kérdezte remegő hangon.
“Jobban érzed magad? Találkoztam Julie-val, és miután hazavittem eszméletlenül találtunk rád, hívtam a mentőket, és idehoztak.”
Julie odaszaladt hozzá, és megölelte. “Frank kedves volt hozzám, nagyi. Amikor beteg voltál, ő gondoskodott rólam.”
“Tényleg? Ó… köszönöm – köszönöm, Frank….” – az arca kipirult, ahogy eszébe jutott, mit tett Frankkel régen.
Néhány évvel ezelőtt Frank tanár volt, és Madilyn volt a főnöke, annak az iskolának az igazgatója, ahol dolgoztak. Érzéseket táplált Frank iránt, és megkérte a kezét.
Frank azonban már egy Laura nevű nővel volt házas, és visszautasította őt. Madilyn nem tudta feldolgozni az elutasítást, és kirúgta a férfit. Emellett negatív jellemzést is kiállított neki, hogy soha többé ne vegyék fel tanárnak.
Frank és Laura egy kis házikóban éltek, és miközben Frank munkát keresett, Lauránál leukémiát diagnosztizáltak. Nem volt elég pénze a kezelésére, és elvesztette őt.
Laura halála lesújtotta Franket. Mindenről lemondott, mert a felesége, akit imádott, már nem volt vele. Sajnos Franknek és Laurának nem született gyermeke, és a nő halála után egyedül maradt.
Miután mindent elvesztett, Frank koldusként kezdett élni. Mindezt Madilynnek köszönheti. Most azonban, hogy ennyi év után látta őt, és megtudta, hogyan mentette meg az életét, megbánt mindent, amit tett.
“Sajnálom” – mondta halkan, és szégyellte magát. “Őszintén sajnálom, amit veled tettem, Frank. Megfizettem az árát annak, amit tettem. Megmentetted az életemet, de én…”
“Nagyi?” Julie közbeszólt. “Ismered Franket?”
“Ó, édesem, én…” Madilyn nem tudta befejezni.
“A nagymamád és én barátok vagyunk, Julie” – magyarázta Frank. “Nemrég összevesztünk egy kicsit, ezért nem beszéltünk egymással. Meg tudnál várni minket a nővérrel odakint? Szeretnék véget vetni ennek a veszekedésnek a nagymamáddal. Nem akarok megint sírni. Megríkatott, amikor veszekedtünk, és tudod, milyen csúnyán nézek ki, amikor sírok.”
Julie kuncogott. “Oké! Megvárom odakint, de Frank – mondta, mielőtt elment volna -, viccesen nézel ki, amikor sírsz!”
Ahogy Julie elment, Madilyn könnyekben tört ki. “Nagyon sajnálom, Frank! Megfizettem azért, amit tettem. Julie szülei, a fiam és a menyem, néhány évvel ezelőtt autóbalesetben meghaltak, és Julie árva maradt. Most én vagyok az egyetlen, aki neki van. Ó, mennyit zaklattalak, mégis megmentetted az életemet… Annyira sajnálom….”
“Nincs semmi sérelmem sem ellened, sem Julie ellen, Madilyn. Julie egy kedves lány, és tudod, hogy imádom a gyerekeket. Különben is, ha dühös lennék rád, az nem hozná vissza Laurát, sem azokat az éveket, amelyeket kínok között töltöttem… Kérlek, vigyázz Julie-ra” – motyogta, miközben elfordult, hogy elsétáljon.
De Madilyn megállította, még mindig szörnyen érezte magát amiatt, amit tett. Jóvá akarta tenni a bűneit, ezért meghívta Franket, hogy térjen vissza az iskolába. “Már egy ideje nyugdíjba mentem, de meg tudok mozgatni néhány szálat a kedvedért” – mondta.
De Frank visszautasította. Már nem volt szomorú és magányos, mert barátra talált egy “csinos, sírós lányban”, akivel gyakran találkozott, miközben a nagymamájára várt az iskola előtt.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Nem kerülheted el a rossz cselekedeteidet, mert visszaütnek rád. Madilyn egy időben mindent elvett Franktől. Amikor elvesztette a fiát és a menyét, megbánta tettét.
- A meggondolatlan tetteid tönkretehetik valaki életét. Madilyn kirúgta Franket, mert nem tudta elviselni az elutasítását, és a döntése tönkretette Frank életét.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
