Josh tizenéves fiú volt, elvált szülőkkel. Egyetlen álma az volt, hogy újra együtt láthassa a családját. Mindez lehetetlennek tűnik – egészen addig, amíg Josh haza nem jön egy újszülött babával.
A 16 éves Josh az ágyán ült, és nézte az édesanyja, Betty, az apja, Derek és saját maga piknikezésén készült fényképét. Azt kívánta, bárcsak visszafordíthatná az időt, és visszatérhetne a élete boldogabb időszakába.
Mindig is arról álmodott, hogy nagy családja lesz, de a közelmúlt eseményei után a már meglévő kis családja is szétesett. Szülei nemrég váltak el, apja pedig még a válás véglegesítése előtt új nővel élt.
Gyermekkora óta mélyen kötődött apjához, ezért mindent megtett, hogy fenntartsa kapcsolatukat. A válás nehéz volt Josh számára, és hiányzott, hogy mindkét szülője mellette legyen. Ez azonban nem okozott akkora sokkot, mivel a szülei nem csináltak mást, mint veszekedtek és civakodtak.
“Mit csinálsz?” – kérdezte Betty, belépve Josh szobájába.
“Csak nézem a régi képeket rólad, rólam és apáról. Emlékezetes piknik volt. Nagyon mérges voltam rátok, mert megettétek az összes epret” – mondta Josh kuncogva.
“Ó, igen. Emlékszem. Olyan régen volt.” – mondta Betty, a fia mellé ülve. “De remélem, megérted, hogy apád és köztem most más a helyzet. Ő már nem ugyanaz az ember, aki ott volt. Úgy tűnik, manapság csak magával törődik” – magyarázta Betty.
“Csak azt kívánom, bárcsak úgy lennének dolgok, mint régen…” – mosndta Josh.
“Igen, de sajnos ilyen az élet, Josh. A dolgok változnak. Gyere, készülj az iskolába” – mondta Betty, homlokon csókolta Josh-t.
Betty azt kívánta, bárcsak a fia megértené, hogy az apja nem az a szent, akit annyira csodál. Derek könnyed fickó volt. Szerette, ha a dolgok könnyűek, így amikor Betty teherbe esett Josh-sal, ideges volt, félt, hogy elveszíti szabadságát az apai felelősségei miatt.
Még azon a héten Josh először találkozott apja új barátnőjével, Sylviával. Apja remélte, hogy ez segít orvosolni a családi különbségeket, és bár Josh izgatottan várta, hogy láthassa apját, nem volt boldog, az új barátnő miatt. Még mindig remélte, hogy a családjuk újra összejön, és Sylvia csak útban volt.
“Szia!” – mondta Derek, miközben kinyitotta az ajtót Joshnak.
“Nagyon örülök, hogy el tudtál jönni!” – mondta Derek, mikor egy fiatal nő közeledett a konyhából. Megcsókolta és magához húzta.
“Josh, szeretném, ha végre megismerkednél az új anyukáddal, Sylviával” – mondta Derek. Josh azonnal kényelmetlenül érezte magát az “új anyuka” szó miatt, de megőrizte a nyugalmát.
“Sylvia, Ő az én fiam, Josh” – tette hozzá Derek.
“Örülök, hogy végre találkoztunk, Josh. Sokat hallottam rólad!” – mondta Sylvia, és megrázta Josh kezét.
“Én is örülök” – válaszolta Josh lazán. Nem tudta nem csodálni Sylvia szépségét. Volt valami nagyon kedves az arcán. De semmiképp nem tudta helyettesíteni az édesanyját.
Josh, Derek és Sylvia csodálatos vacsorát fogyasztottak el aznap este. Josh boldog volt, hogy végre eltölthet egy kis időt az apjával. Sajnos a legtöbb figyelme Sylviára összpontosult, és úgy kezdte érezni magát, mint egy felesleges harmadik.
Az éjszaka előrehaladtával azonban elkezdte megkedvelni Sylviát. Mindketten szerették a rejtvényeket, és vacsora után csodálatosan érezték magukat.
Mikor Josh aznap hazaért, mindent elmondott az édesanyjának. Mikor Betty meghallotta az “új anyuka” megjegyzést, azonnal elvesztette az eszét.
“Új anyu?!” – kiabált. “Derek teljesen elvesztette az eszét?!”
“Azt hiszem, csak viccelt.” – mondta Josh, és megpróbálta megnyugtatni anyját. A megjegyzés nyilvánvalóan csak részlet, amelyet jobb lett volna megtartani magának.
“Nem, Josh! Nem mondhat ilyesmit!” – mondta Betty, miközben összecsapta a fazekakat és serpenyőket. “Nem akarom, hogy még egyszer odamenj!” – tette hozzá.
“Anya, ez nem igazságos! Nem tilthatod meg, hogy lássam az apámat!”
“Igenis megtilthatom, és meg is fogom! Nem akarom, hogy kapcsolatba lépj, vagy kommunikálj vele!” – kiáltotta Betty. Josh tudta, hogy nem szabad vitatkoznia az anyjával, amikor az ilyen dühös volt. Szomorúan besétált a szobájába.
Eltelt néhány hét, és bár Josh nem kommunikált az apjával, ő és Sylvia időnként még mindig sms-eztek. Josh apját gyakran nehéz volt elérni, így a Sylviával való kapcsolata segített neki nyomon követni az apját. Egy nap Josh sokkoló hívást kapott Sylviától.
“Szia, Josh. Nem tudtam, kit hívjak” – nyöszörögte Sylvia könnyek között. “Apád elhagyott engem, Josh! Mondtam neki, hogy terhes vagyok, ő pedig csak felállt és elment. Nem tudom, mit tegyek” – panaszolta Sylvia.
“Nagyon sajnálom, Sylvia” – Josh még mindig csak tinédzser volt, és fogalma sem volt, hogyan kellene kezelni egy ilyen helyzetet.
“Kérlek, segíts nekem, Josh. Bevándorló vagyok, és nincs családom. Teljesen egyedül vagyok” – könyörgött Sylvia.
“Megpróbálok beszélni az anyámmal, hátha tud segíteni” – mondta Josh.
Josh megpróbált beszélni az anyjával, de abban a pillanatban, amikor meghallotta Sylvia nevét, egyáltalán nem akart részt venni benne. Az anyja volt az utolsó reménye. 16 éves tinédzserként Josh nagyon keveset tehetett a nőért.
Repült az idő, és Josh szíve összetört a családi élete miatt. Az apja már rég elment, az anyja megkeményedett, és minden melegség és nevetés elpárolgott otthonról.
Egy este Betty arra várt, hogy Josh hazajöjjön. Ügyvédhez kellett menniük, de már késő volt. Hol van ez a fiú? – csodálkozott, mikor a 11. hívása is válasz nélkül maradt. Valami nem stimmel..
Betty már azon volt, hogy felhívja a rendőrséget, mikor végre kinyílt az ajtó, és Josh megjelent a küszöbön … karjában egy csecsemővel.
“Josh?! Kié ez a baba? Hol találtad meg a gyermeket?”
“Sajnálom, anya, de nem tudtam elhagyni. Sylvia gyermeke és.. az öcsém” – magyarázta Josh.
Betty nem tudta elhinni, hogy a fia ilyen nyíltan szembeszállt vele. De ahogy forrt benne a vér, a Josh karjaiban lévő kisbaba látványa meglágyította a szívét.
“Tudod, apa elhagyta Sylviát, miután megtudta, hogy terhes. Bevándorló, akinek nincs itt családja, így egyedül maradt. A terhesség és a szülés megviselte az egészségét. És néhány nappal azután, hogy a szülés után elbocsátották, kórházba, az intenzív osztályra került” – magyarázta Josh.
“És neked mi közöd az egészhez, Josh?” – kérdezte Betty aggódva.
“Én voltam Sylvia egyetlen kapcsolata a kórházban. Az orvos felhívott, és azt mondta, hogy szüksége van valakire, aki vigyáz a babára, amíg Sylvia lábadozik” – magyarázta Josh.
“16 éves vagy, Josh! Mégis mi a terved?”
“Sajnálom, anya. De ő a családom tagja. Tennem kellett valamit” – magyarázta Josh.
Betty rájött, hogy nincs más választása, mint befogadni ezt a gyermeket. Remélte, hogy Sylvia hamarosan felépül, és elviszi. De időközben világossá tette Josh számára, hogy magának kell gondoskodnia róla.
Josh mindent megpróbált, hogy kapcsolatba lépjen az apjával. De abban a pillanatban, hogy hallott a babáról, a férfi azonnal letette a kagylót. Josh rájött, hogy egyedül van ebben a helyzetben. A következő napokban bébiszitter és anya szerepét is magára vállalta.
Etette és megmosta a babát, lefektette, és soha nem tévesztette a szeme elől. Egész idő alatt arra várt, hogy üzenetet kapjon a kórházból, hogy Sylvia végre felépült, és elviheti a babát.
Mikor azonban a kórház végül felhívta, Josh nem azt a hírt kapta, amire várt…
“Sajnálom, de Sylvia ma elhunyt szervi elégtelenségben” – mondta az orvos.
Josh ránézett az anyátlan fiúra, és megborzongott az úton, amely a gyermek előtt állt. Be kellene rakni a nevelő rendszerbe, és végül örökbe kellene fogadnia.
Josh rettegett a gondolattól, hogy az öccse egy ilyen rendszerben nevelkedjen, de úgy tűnt, nincs más választása. Vagy mégis?
Joshnak hirtelen őrült ötlete támadt. Szinte semmi esély volt rá, de lehetőségei ezen a ponton korlátozottak voltak.
“Nem! Semmi esetre sem, Josh! Nem leszek a gyámja!” – kiabált Betty, miután a fia előállt az ötlettel a vacsoraasztalnál.
“Kérlek, anya! Magam fogadom örökbe, amint nagykorú leszek. Kérlek!!” – könyörgött Josh.
“Nem, Josh! Sajnálom, ez csak egy olyan felelősség, amelyre egyikünk sem áll készen. Különösen te. Nem akarok többet beszélni erről” – zárta Betty.
Másnap Josh könnyekben tört ki, miközben összepakolta öccse holmiját, és arra készült, hogy leadja őt a kórházban. Betty nézte összetört szívű fiát, amint megragadta táskáit, és könnyek között sétált az ajtóhoz. Betty éppen akkor állította meg, amikor az ajtóhoz ért.
“Várj, Josh. Talán adhatunk neki egy esélyt. Úgy értem … ő is a családunk része” – mondta Betty. Josh megölelte az anyját.
Néhány hónappal később Betty hivatalosan Sylvia gyermekének gyámja lett. Még meg is szerette a gyermeket, és nagyapja után Andrew-nak nevezte el. A családjuk jelentős részévé vált, és mindannyian megszerették. Andrew csatlakozása a családhoz ugyanazt az örömöt hozta Joshnak, amelyet szülei válása előtt tapasztalt.
Mikor Josh 18 éves lett örökbe fogadta Andrew-t. Addigra már volt barátnője, és néhány évvel később eljegyezték egymást. Örömmel léptek be a kis Andrew életébe, és Betty mellett anyai szerepet vállalt.
Egy nap Betty, Andrew, Josh és menyasszonya kint voltak a parkban, mikor Derek felhívta. Beszélt Bettyvel, és megpróbált bocsánatot kérni mindenért, ami történt. Csak nemrég értesült Sylvia haláláról, és készen állt arra, hogy apaként mellette legyen.
“Túl késő, Derek”- magyarázta Betty, miközben nézte Josh-t, a feleségét és a kis Andrew-t. “Már van családja, akik nagyon szeretik őt. Nem szeretném, ha ezt elrontanád. Viszlát, Derek” – fejezte be Betty, és kinyomta a hívást.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Vállald a felelősséget. Derek felhagyott apai kötelezettségeivel, és végül nem tudott részt venni a kis Andrew életében, hiába érezte úgy, hogy készen áll.
- A szeretet erős alap. Josh családja iránti szeretete átsegítette őket a nehéz időkön. Annak ellenére, hogy csak 16 éves volt, képes volt távol tartani testvérét az örökbefogadástól, és Andrew-val újjáépítette csonka családját.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
