A szokásos forgatókönyv, hogy az emberek maguknak választanak kiskedvencet. Utána olvasnak a fajtának, személyiségüknek, érdeklődnek azután, hogy mennyi törődésre van szükségük.. Ezek után vagy egy tenyésztőhöz, vagy esetleg egy menhelyre térnek be, hogy hazavihessék az új pajtásukat. Ugyanakkor néha az egész folyamata a feje tetejére áll, hiszen megesik, hogy a kiskedvencek választanak ki bennünket!
Itt kóborolt a kertben..
A nappalim. Amúgy nekem nincs is macskám.
Munkából jöttem hazafele, mikor vele találkoztam
Épp a boltból jöttünk kifele, mikor odajött a kocsinkhoz. Nagyom barátságos volt, de nyakörvet nem találtunk rajta, magunkkal vittük, majd megosztottunk róla egy képe, gondolva, hogy valaki biztosan keresi. Senki sem jelentkezett, azóta is velünk van!
Három hónapja fogadtam őt be az utcáról!
Már tizenegy éve, hogy a kertemben rátaláltam..
Két éve hoztam haza őt egy parkolóból!
A kerítésünk tövében üldögélt..
Sokáig “küzdöttem” ellene, mert állandóan a kertben lógott. Végül beadtam a derekam..
A munkahelyem szemetese mellett aludtak hóesésben. Nem volt szívem otthagyni őket!
Akkor és most.. az iroda ajtaja előtt találtam rá..
A szomszédoktól szökött át..
Múlt hónapban találtam őt a párkányon..
A hátsó ajtónk előtt feküdt..
Épp hazafele sétáltunk télen, hóesésben, mikor odaszaladt elénk és leült..
A kóbor cica, aki megjelent az erkélyünkön a kis családjával.. először csak dobozba raktam őket takarókkal, de mindig kimásztak és odajöttek az ajtóhoz..
Három éve már, hogy egy benzinkúton találtuk a kutyust. Egy hónappal azután egy másik helyen a cicára bukkantunk..
Nap mint nap az erkélyemen aludt.. egyszer csak kinyitottam az ablakot, ő meg bejött..
