A családunk az első, akik bármi történjen is, kitartanak mellettünk. Ők azok, akik megtanítanak minket a családfánkra és a történetünkre, ami hatással van a személyiségünk kialakulására. Ahogy egy híres idézet mondja: “Az emberek múltjuk, származásuk és kultúrájuk ismerete nélkül olyanok, mint egy fa gyökerek nélkül”.
Fontos tehát, hogy megbecsüljük a rokonainkkal töltött időt, és a lehető legközelebb tartsuk őket magunkhoz.
“Szóval a húgom egy nevetséges családi fotót akart.”
A nővérem zsémbeskedett, hogy megtegyem…”
“38 évesen találkoztam a biológiai apámmal, miután azt hittem, hogy balesetben halt meg. Kiderült, hogy az örökbefogadási papírok tévedtek.”
“A családom hölgyeinek öt generációja.”
“A fiam legyőzte a rákot, és végül eljutott Fenwaybe! Életem legjobb pillanata volt!”
“Ragaszkodik hozzá, hogy így tartsa az öcsit…”
“Apám 1929-ben született és 2015-ben hunyt el. Imádom ezt a képet róla, ezért egy graffitiművész felfestette a kéményemre.”
“Az egész séta alatt fogta a kezét.”
Az első óvodai nap előtt és után.
“Apám Alzheimer-kórban szenved, és anyám a gondozója, 40+ éve házasok.”
“Egy ölelés a nagypapától”
“Titokban felkértem feleségem kedvenc művészét, hogy fessen portrét róla és lányainkról tizenötödik évfordulónkra.”
“A fiam, amikor azt mondom neki, hogy mosolyogjon, vs amikor kiabálom, hogy kaki…”
“Az új családtagunk!”
“1993 és nem… apám soha nem mosolyog.”
