Bár a nagy, díszes fedelű fotóalbumokat már felváltották a megannyi gigabájtot kitevő fotók a telefonjainkban, sok család szerencsére még mindig őrzi a régi fényképeket. Egy hosszú időre eltűnt fiú hazatérése, egy orrszarvúval játszó apuka és egy fiú, akinek a fotója még az újságban is megjelent – elbűvölő családi történetek következnek most egy-egy régi kép által elmesélve.
Szeretjük az ilyen fotókat, és örömmel osztjuk meg veletek.
“A nagymamám 1968-ban, aki minden lehetséges módon támogatta nagyapám versenyzői karrierjét. Ha kellett, kereket cserélt és minden részletet átnézett. 1971-ben nagyapám megnyerte Az Év Újonca címet a NASCAR egyik versenysorozatában. Ez nem sikerülhetett volna neki a nagyanyám nélkül.”
“Az apukám nagy bajba került, amikor lógott az iskolából. Azért bukott le, mert ez a fotó megjelent róla a helyi lapban.”
“Az anyukám sokat mesélt arról, mikor a Tiger Beat magazin szerkesztője volt kamaszkorában, az 1960-as években. Hencegett azzal, hogy a Stones-szal és a Beatles-szel lógott. Mindig azt hittük, hogy csak túloz. Aztán múlt héten előkerült ez a fotó, amikor takarítottuk a házát.”
“Az apám 49 évvel ezelőtt, amikor magához tért, miután leütötték egy krokett ütővel és rájött, hogy a holdra szállás alatt eszméletlen volt.”
“Éveken át viccelődtünk azon, hogy nagyapám állította, volt egy japán barátnője. Ezt az íróasztalában találtam. Japán, 1955.””
“A nagyanyám és a dédanyám az 1920-as évek végén Kínában. Mivel ő volt az egyetlen gyerek, a haját olyan rövidre kellett vágni, mintha fiú lenne, hogy később tisztelettel bánjanak vele a házban. Azt is elmesélte, hogy addig nem volt hajlandó erre a fotóra, míg meg nem vesztegették szőlővel.
“Az apám 1969-ben Bronxban éppen a vietnámi háború ellen beszél. Antropológus és régész lett, két különböző ásatáson is túszul ejtették, látott egy férfit, akit vízibivalyok tapostak halálra, bemászott egy leopárd odúba egy ősi kerámiáért, és még bőven mesélhetnék. Ő volt nekem az igazi Indiana Jones.
“A nagymamám volt városában az első Bálkirálynő 1970-ben”
“Ez egy diakép a nagynénémről és az apukájáról az 1950-es években. Nem bírta kivárni, hogy a fája akkorára nőjön, hogy használni tudja a függőágyat”
“3-ban volt nálunk egy otthonszülés. A barátok átjöttek és a tornácon ünnepeltek, amikor megjelent egy lány egy fényképezőgéppel és megkérdezte, hogy mit ünneplünk. Elmondtuk neki, és ő megkért, hadd készítsen egy fotót. 2 héttel később ezzel tért vissza. A kisfiú én vagyok, a kis csomag pedig a néhány perces húgom”
“Az apám állatkerti gondozóként 1992-ben. Akkoriban ő volt az egyedüli, aki név szerint hívta magához az orrszarvúkat, és azok máris szaladtak hozzá, mint a kutyák. És a fülvakarást is pont úgy élvezték.”
“Az anyukám nem szereti a szusit. Le is van fotózva, ahogyan eldobja. 4-5 éves volt. 1965-66, Japán.”
“A dédanyám és a legkisebb fia, aki most 98 éves. Ekkor tért vissza Dunkirkből. A dédanyám azt hitte, már soha többé nem fogja látni. Ám egy nap kint állt az ajtóban és meglátta, hogy a fia sétál felé az utcán. Hazatért.”
“Én 1988-ban a USS Midwayen egy tehetségkutatóban, éppen átszelve az Egyenlítőt az Indiai-óceánon. Egy lányról szóló dalt énekeltem. Megnyertem a versenyt.”
“A fotós apám tökéletesen állította be az időzítőt, mikor megkérte anyám kezét 1979-ben.”
