A filmekben a 19. század nagyon romantikusnak tűnik: fényűző ruhák, gyönyörű kalapok és elegáns öltönyöket viselő urak. Mindezek a dolgok léteztek, de sok kevésbé vonzó, de nem kevésbé lenyűgöző dolog is kimarad a vászonról.
Ecettel mosakodtak.
A 19. században az orvosok azt tanácsolták a nőknek, hogy havonta egyszer vagy kétszer vegyenek meleg fürdőt. A túl magas vagy túl alacsony víz hőmérséklet egészségügyi problémákat okozhatott – a kiütésektől az elmebajig. A régóta várt fürdések között a nők hideg vízbe és ecetbe mártott szivaccsal mosták meg a testüket.
A hajukat ammóniával és hagymalével mosták.
Az emberek ritkán mostak hajat, mert a folyamat bonyolult és nem volt túl kellemes. A nőknek azt tanácsolták, hogy meleg vízben hígítsák fel a tiszta szeszt, majd dörzsöljék be vele a fejbőrüket és a hajukat. Az ammónia természetesen megtisztította a hajat a szennyeződésektől, de a bőrt is marta.
Volt egy kevésbé traumatikus alternatíva – a hagymalé. Ez nem olyan hatékony, de egyesek meg voltak győződve arról, hogy fényessé teszi a tincseket, és hozzájárul az erőteljesebb hajnövekedéshez.
Mindezt a konyhában csinálták.
Mielőtt a vízvezetékek elterjedtek volna, az emberek a ház legmelegebb helyiségében – a konyhában – fürödtek. A vizet a tűzhelyen melegítették fel, majd egy fémkádba öntötték, és általában az egész család felváltva fürdött … ugyanabban a vízben.
A konyha gyakran a második emeleten volt, és nehéz vödröket kellett felcipelni. Nemcsak fel, hanem később le is kellett vinni, hogy kiöntsék a piszkos vizet.
A ráncok ellen hússal küzdöttek.
Hogy arcbőrük minél tovább rugalmas maradjon, az asszonyok lefekvés előtt vékony szelet nyers marhahúsból maszkot készítettek. Úgy hitték, hogy bármilyen állati zsiradékot éjszakára az arcra kenve visszaállítja annak fiatalos rugalmasságát.
Úgy gondolták, hogy az alvás segít a súlyfeleslegen.
Az ideális női testalkatot karcsúnak, de mégis kissé molettnek tartották. Az emberek különböző módszerekkel küzdöttek a súlyfelesleg ellen. Az orvosok citromos víz fogyasztását, de ha ez nem vált be, akkor speciális gyógyszerek szedését javasolták, amelyek gyakran életveszélyes összetevőket tartalmaztak.
Egy másik eredeti módszer, amit az orvosok tanácsoltak, az étkezések utáni állás volt. “Egy híres orvos azt mondta, hogy akinek az a szokása, hogy evés után 20 percig áll, az soha nem lesz túl kövér” – írták az újságok.
Diétákat is ajánlottak. Azokat, akik ezeket követték, több napig erősen nyugtatózták. A logika az volt, hogy amíg alszanak, nem akarnak enni. A probléma az volt, hogy a nagy dózisú nyugtatók komoly egészségkárosodást okoztak.
A soványságot nem nézték jó szemmel.
A vékony nők élete sem volt könnyű. Azt ajánlották nekik, hogy feküdjenek mozdulatlanul félhomályban, kerüljenek minden stresszt, és próbáljanak közömbösek lenni az érzéseik iránt.
Homokot ettek.
A 19-20. században nagyon népszerűvé vált a test megtisztításának gondolata. Néhány módszer egészen különös volt, például a homokevés…
A Nemzetközi Egészségügyi Szövetség vezetője, William Windsor, Ph.D. 1902-ben azt mondta: “Nem eszünk piszkot. Homokot eszünk. Csak olyan homokot, amelyet gondosan kiválasztottak, megtisztítottak és sterilizáltak”.
Az “ellentétükkel” házasodtak.
Az emberek nem csak a házastársak anyagi helyzetére figyeltek. Különösen jónak tartották, ha a potenciális partner a menyasszony teljes ellentéte volt külsejét tekintve. Ha például egy férfinak sötét haja volt, világos hajú nőt kellett feleségül vennie.
Aktívak voltak.
A viktoriánusok nem csak a képernyőn látott drága és kényelmetlen ruhás hölgyek és urak. A hétköznapi munkásosztálybeli emberek is közéjük tartoznak. És ebben a korszakban óriási energiát kellett fordítaniuk a mindennapi feladatokra!
A férfiaknak akár 10 km-t is kellett gyalogolniuk, csak hogy eljussanak a munkahelyükre. A nők is a nap nagy részét talpon töltötték, háztartási munkákat végeztek, vagy műhelyekben és gyárakban dolgoztak.
Gondosan elrejtették külsejük “hibáit”.
Egy olyan korban, amikor még nem léteztek antibiotikumok és hatékony kezelések, az emberek olyan betegségek okozta kellemetlenségektől szenvedtek, amelyeket ma már könnyen leküzdünk. Ráadásul a fizikai betegségek gyakran feltűnő nyomokat hagytak a testen, ami akkoriban szégyenletesnek számított.
Charles Darwin például kamaszkorától kezdve bőrkiütésekben szenvedett, amelyek miatt ajkai megduzzadtak, arca pedig kipirosodott. A tudós állandó borotválkozása irritálta a bőrét, ezért a felesége azt javasolta, hogy inkább növesszen szakállat.
Alfred Tennyson költő arcvonásai fogászati problémák miatt torzultak el, és ezt ő is sikeresen elrejtette bajusz és szakáll segítségével.
A hosszú szoknyákat és a szűk fűzőket okolták a tbc terjedéséért.
A betegség megelőzésének módszerei a 19. században a mai mércével mérve meglehetősen szokatlanok. A tuberkulózis terjedésének egyik fő okának például a női ruházatot tartották. Az orvosok azt állították, hogy az utcán vonszolt hosszú szoknyák felvették a fertőzést, és a nők akaratlanul is bevitték az otthonaikba.
A szoros fűzőket is a tuberkulózis okozójának tartották, mivel összenyomták a tüdőt. A betegség terjedésének megállítása érdekében a szoknyákat rövidítették, a fűzőket pedig lazábbra szabták.
A szoknya két kézzel való felhúzása szégyenletesnek minősült.
A járdán való átkeléskor egy hölgynek jobb kézzel kellett felhúznia a ruháját, valamivel a bokája fölé. A ruhát mindkét kézzel felhúzni közönségesnek számított, és csak akkor lehetett megbocsátani, ha nagyon mély sárban próbáltak átjutni.
