Blog

12 szokás, ami arról árulkodik, hogy valaki szegényebb környezetben nőtt fel

Sajnos nem mindenkinek adatig meg, hogy gyerekkora valóban gondtalan és mókás legyen. Vannak, akik családjai anyagi gondokkal küzdenek, és ez bizony az élet minden részére hatással lehet, még akkor is, ha csak egy rövidebb időszakról van szó. Ez nyomot hagy mindennapjaikon, szokásaikon, mondhatni bele ég az emlékezetükbe.

 

Aggódnak az élelmiszer miatt – az étkezési szokásokra hatással van, hogy mennyit és mit fogyasztottak

Nem költenek az “extrának” számító dolgokra – a nem feltétlenül szükséges dolgok vásárlásakor stresszesek

Szinte minden munkát elvállalnak – a munkanélküliségtől való irracionális félelem miatt szinte mindenre rábólinthatnak, ami keresetet biztosít

A mozgás, beszéd, gesztusok és még a tárgyak fogása is árulkodó jel lehet – jobban odafigyelnek, biztosabban tartják a dolgaikat, mint pl. egy csészét

Várnak a csodára – nem játékszenvedélyre kell gondolni, sokkal inkább reménykednek a csodákban

Maguk javítsák meg a dolgokat – amit csak lehet, maguk cserélnek ki és javítanak meg, elkerülve a szakemberek megfizetését

Szinte semmit sem dobnak ki – a legtöbb dolgot igyekeznek újra felhasználni még akkor is, ha erre csak később kerülhet sor

Pénz helyett az idejüket “pazarolják” – inkább várnak a buszra, vonatra, mintsem taxit hívjanak; órákig képesek keresni egy olcsóbb terméket, leárazást

Aggódnak a kassza előtt – félelem és szorongás a miatt, hogy van-e elég pénz náluk

Igyekeznek részletekben fizetni – több részletre leosztva nem tűnik olyan vészesnek az összeg

Nem járnak orvoshoz /Amerikában ezért viszonylag nagy összegeket kell kifizetni/

Félelem érzése, mindig résen vannak – vannak, akik félnek az ismeretlen telefonszámoktól, a váratlan csengetéstől és a postától